A lukácsházi víztározót úgy vették birtokukba a környéken élők, mint egy új játszóteret. Igaz csúszda meg mászóka nincs, a kalandorok és kényelmesek is megtalálják itt számításukat, zajlik az élet földön, vízen, levegőben.
Csak a szarvas hiányzik
A tavat először tavaly egy kellemes nyári délutánon sétáltuk körül, akkor csak néhány kutyát futtatott a gazdi és szerelmesek andalogtak a parton. Vasárnap délután kettőkor sem volt más a helyzet. Egy igazi giccsfestménybe csöppentünk: napsütés, csönd, zöld fű, nyugodt víz, a parton kézen fogva sétáló párok, a háttérben erdő, dombokkal – na jó, a bőgő szarvas hiányzott.
Csak kisebb testű házibarátokkal találkozunk, de abból van elég – kutya kaki viszont nincs! – Dzsini például most tanul úszni, gyermekeinket boldogan rázza vizesre, az öröm kölcsönös. A felnőtt élvez(né) a nyugalmat, a kicsi meg a kődobálást, vízbecsúszást, elbújást – mindezen lehetőségekkel számolnia kell a szülőnek, aki ide látogat. Akik viszont csak magukra vagy társukra – legyen az két vagy négylábú – akarnak figyelni, azoknak maga a paradicsom ez a hely.
Vadvízi kalandozás
Tulajdonképp két tavat sétálhatunk körbe, a parkolóból nézve talán kicsit unalmasnak is tűnhet, sok izgalmat nem tartogathat ez a földút. Egy átlagos séta szép környezetben, mi erre számítunk – sajnos a gyermeki játékosságot és fantáziát valahogy mindenki elveszti, mire felnő.
Szóval: nagypapi rollerező unokával, nyugdíjas házaspár túrabottal, napozó szerelmesek, biciklisek tucatjával nemre, korra való tekintet nélkül és négylábúak ilyenek és olyanok – mindegyik a gazdi képére. Szigorúan pórázon – ne tartson ez vissza senkit a víztározótól. Kora délután ilyen a kép.
Aki úgy dönt, hogy megkerüli a tavat, feltétlenül kukkantson le a Gyöngyös-partjára, ha látni akarja, milyen a maga valójában ez a patak. Ez a vadregényes part, ahol a mederbe dőlnek a fák és halak úszkálnak a sekély vízben olyan, mint egy búvóhely, a szabályozott világban. A forró nyáron pedig még bele is gázolhatunk ebbe a „vadvízbe” – persze kicsiknek csak nagyok mellett szabad az út!
Bukfenc a levegőben
Vissza a tópartra. A nagyobb kerülőt választjuk, szerencsére a gyerekek jól terhelhetők, pláne, hogy kalandok sora vár rájuk. Mert itt van például a tűzpiros sportrepülő, mely alacsonyan szállva, vissza visszatérve tesz tiszteletköröket a víz felett. És mutatványozik persze, hogy megcsodálhassák őt az integető, transzba esett kölykök.
Aztán van itt múmiává feketedett béka, meg tükörsima márványos „szikla”, és sok kacsa – no, nem a szárnyas, hanem a kővel csattogtatott. Igaz, a tó túlsó partján az állatbarátokat is várja néhány hattyú meg vadkacsa. Szóval érdemes némi kenyérmorzsával érkezni, a sikerélmény itt garantált, ezeket a madarakat még nem etetik halálra a látogatók, mint a Csónakázó-tónál.
Kirándulás gombnyomásra
Négy órára hangos a part és nem csak kiabálástól vagy csaholástól. A technika szerelmesei is rábukkantak a tóra. Srácok tesznek kenut a vízre, ők a sziget első meghódítói, ők tényleg zavartalanul napoznak a gémeskút – micsoda ötlet?! - mellett.
És zúgnak a hajók is, kisebb kiadásban. A kapitányok a parton nyomják a távirányítót – nem gagyi, tépnek, mint az őrült. Kicsik és nagyok bámulják őket, a tulajok meg büszkén nyomják a gázt. A nyuszit most sok gyerek emlegeti. A sétaúton a terepjáró őrültek élik ki szenvedélyüket – ha nagy nincs, jó a kicsi is – másszák a partot a járgányok, nyomja a gombot férfi és nő egyaránt. És a nyuszira újfent felhívják a figyelmet a kicsik.
Mire lesz a vesszőből fa?
Szóval, ha nincs gyerek, kutya vagy pasi/nő – így is lehet, nem egyedül lenni a lukácsházi tónál. A parkolóban félszáz autó áll már és csak jönnek-jönnek kocsival, bicajjal a környékbeliek. Hiányoljuk viszont a kerékpártárolókat meg aztán néhány pad is elférne itt-ott, hogy a gyönyörű panorámában még jobban gyönyörködhessen a látogató.
És javasoljuk, a profibb növényesítést is, a karók mellé kötött kis „vesszőkről” nehéz elképzelni, hogy mutatós, árnyat adó fák lesznek belőlük. Gyorsan növő fajtákkal viszont néhány év alatt még hangulatosabbá lehetne tenni a partot. És úgy tűnik érdemes is, valószínűleg nem kockáztatnánk túl sokat, ha arra fogadnánk, hogy – jó politikával - rövid idő alatt kedvelt turisztikai hellyé lehetne tenni a lukácsházi víztározót.
