Már tervezik a Körmendet Zalaegerszeggel és az M7-essel összekötő M76-os gyorsforgalmi utat

A Szombathely és Körmend között épülő M86-ossal egy nyugati gyorsforgalmi gyűrű alakul ki.

Kétszer kétsávos gyorsforgalmivá fejlesztik a Körmendet és Zalaegerszeget összekötő 76-os utat. A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. (MIF) a napokban írta ki a tervezői közbeszerzési pályázatot.

Forrás: magyarepitok.hu

Az M76-os a tervezett M9-es autóút zalaegerszegi északkeleti csomópontjából indul. A kivitelezés alatt álló járműipari tesztpályától Felavatták a zalaegerszegi tesztpálya első ütemét, ahol Orbán Viktor arról beszélt, hogy meg kell védeni a biztonságot 2019. May 20. 16:36 északra haladva, többnyire a Zala és Vas megyehatárt érintve, a 76-os főúttól északra halad. Vas megye határát átlépve keresztezi a Rába-folyó völgyét. Az új út 28 kilométer hosszú lesz. a Rába felett egy hidat is építeni kell majd.

Az új út másik végpontja Körmend közelében a tervezett M80-as, és M86-os, valamint a 8-as és 86-os főutak által határolt csomópontnál lesz.

Ehhez a csomóponthoz érkezik az M86-os jelenleg szintén tervezés alatt álló Szombathely és Körmend közti gyorsforgalmi szakasza Jövő év elején indulhat az M86-os Szombathely és Körmend közötti 2x2 sávos szakaszának tervezése 2019. November 21. 15:51 .

Közben már építik az M76-os Zalaegerszegtől az M7-es autópályáig tartó szakaszát Tényleg elkészülhet a Zalaegerszeget az M7-essel összekötő gyorsforgalmi út 2019. June 05. 18:15 . Így tulajdonképpen egy észak-dél irányú gyorsforgalmi gyűrű jön létre az M1-es és az M7-es autópályák, valamint Győr, Szombathely, Körmend és Zalaegerszeg is összekötve.

Nyugati össekötő gyűrű az M1-es és az M7-es között

Hasonló összekötő gyűrű épül Még a végén tényleg lesz belőle valami: kiírták az új dunántúli félgyűrű közbeszerzését 2019. November 06. 17:13 az M1-es és az M7-es között, Komáromon és Székesfehérváron át, az M0-ás tehermentesítése céljából.

Bár még nincs végleges nyomvonal, a NIF kiírása szerint körülbelül itt halad majd az új dunántúli gyorsforgalmi út
Józing Antal

Arról még nincs információ, mikor kezdődik a Körmend és Zalaegerszegi közti gyorsforgalmi építése, először meg kell tervezni majd be kell szerezni a szükséges engedélyeket, és utána írhatják ki a kivitelezési közbeszerzési pályázatot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet