Még a végén tényleg lesz belőle valami: kiírták az új dunántúli félgyűrű közbeszerzését

Az új gyorsforgalmi út Budapestet kerüli majd meg 80-100 kilométeres távolságból. Megváltozik az M1 forgalma és szerepe is.

Lapunk is beszámolt Újabb nagy félgyűrű épülne Budapest körül, összekötve az M1-est és az M8-ast 2019. May 20. 17:28 a kormány májusi döntéséről, amely szerint megvalósítási tanulmány készül az M1-es autópálya és a majdani M8-as összeköttetéséről.

Az új út Komárom környékén indulna Komáromtól, majd Székesfehérvárt délről megkerülve Dunaújvárosnál csatlakozna az M8-ashoz.

Az új, óriás félgyűrű az M0-ást is tehermentesítené
MTI

A legfőbb cél, hogy mentesítsék a fővárost és környékét az országot átszelő tranzitforgalom nyomásától, egyben megoldják a szűkre szabott M0-ás problémáját.

Egy ilyen „szupergyűrű” ugyanis Budapesttől független összeköttetést jelentene az M1-es, az M6-os, az M5-ös és M4-es gyorsforgalmi utak között is, egy csatornát teremtve a teherforgalomnak és a Balkánt és Nyugat-Európa közötti vendégmunkás-ingázásnak.

Bár még nincs végleges nyomvonal, a NIF kiírása szerint körülbelül itt halad majd az új dunántúli gyorsforgalmi út
Józing Antal

Mellékesen némileg csökkenne Magyarország közlekedésének roppant egészségtelen Budapest-központúsága.

Akkor sokan szkeptikusan fogadták a bejelentést, mondván, hogy szép-szép, de egy ilyen elképzelés megvalósítása a bizonytalan jövőbe tolódik.

Könnyen meglehet azonban, hogy a kormány tényleg komolyan gondolta az új utat.

A Közbeszerzési értesítőben megjelent ugyanis most megjelent a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) felhívása, amely a Komárom–Sárbogárd útvonal fejlesztésére keres tervezőt.

Mit szeretne a NIF megterveztetni?

  • Az új komáromi Duna-hídhoz vezető, Komáromot elkerülő másodrendű főút és az M1 autópálya közötti 13-as főút burkolat megerősítését és korszerűsítését (itt marad a 2x1 sáv);
  • Az M1 autópálya és a Székesfehérvár nyugati elkerülő közötti 85 kilométer hosszú négysávos utat, amely elkerüli a településeket (A mostani 13. és 81. számú főutakat alakítanák át.)
  • Székesfehérvár nyugati elkerülője és Sárbogárd közötti 63-as út 35 kilométer hosszú négysávosítását.
  • A fent említett szakaszokhoz tartozó körforgalmakat, többszintes csomópontokat stb.

    A pályázatokat december 5-ig várja a NIF.

    Mindez azt is jelentené, hogy megváltozna a M1 autópálya szerepe, hiszen Komárom után már leginkább csak azok a járművek használnák, amelyek vagy a főváros és környékére, vagy az M3-as autópálya irányába tartanak.

    Így viszont nem lehet tudni, mi lesz az M1-es sávszélesítésével és az M0 nyugati fejlesztésével.

    Hogy mikor történik meg az első kapavágás, az természetesen még nagyon a jövő a zenéje, de a pályázat gyors kiírása azt jelenti, mozgásban vannak a dolgok.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet