Ma szavaz az Országgyűlés a státusztörvényről

De megválasztják az új alkotmánybírákat és esküt tesz két új miniszter is.

Leteheti a miniszteri esküt Tuzson Bence és Bóka János kedden az Országgyűlésben, amely dönt a pedagógusok új életpályájáról és négy új alkotmánybírót is megválaszthat - közölte az MTI.

Esküt tesznek az új miniszterek

A kormány által kezdeményezett rendkívüli ülés parlamenti honlapon olvasható napirendje szerint a képviselők 9 órakor a napirend előtti felszólalásokkal kezdik a munkát.

A határozathozatalokat követően esküt tesz Tuzson Bence igazságügyiminiszter-jelölt, valamint Bóka János, akit az európai uniós ügyekért felelős miniszteri posztra jelöltek.

A határozathozatalok között szavazhatnak a földgázellátásról szóló törvény módosításáról, amely alapján megszűnik a PB-gázpalack hatósági ára.

Fideszes képviselők kezdeményezésére a helyi adókról szóló törvény módosítása kimondaná, hogy a helyi önkormányzat nem vethet ki adót a termőföldre.

Szavazás lesz a szerencsejáték-szervezéssel és az elektronikus ügyintézéssel összefüggő, valamint egyes törvényeknek a jogrendszer koherenciájának erősítése érdekében történő módosításáról, amely alapján a kaparós sorsjegy és a bukmékeri rendszer is az állami szervezői monopólium körébe kerülhet.

Dönthetnek a légitársaságok hozzájárulásáról és egyes adótörvények módosításáról, amely tartalmazza az extraprofitadókra vonatkozó eddig rendeleti szabályokat, a 30 év alatti anyák adómentességét, a tartósan beteg vagy súlyos fogyatékossággal élő gyermeket nevelők emelt összegű családi kedvezményének szabályait.

A parlament elfogadhatja a területet újraszabályozó, az állami építési beruházások rendjéről szóló törvényjavaslatot, továbbá a nemzetiségek jogairól szóló törvény, valamint a választási eljárásról szóló törvény módosítását.

Az Országgyűlés szavazhat a 2024-es központi költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslatról és elfogadhatja a pedagógusok új életpályájáról, vagyis a státusztörvényről Benyújtják a státusztörvény tervezetét a parlamentnek 2023. June 06. 17:36 szóló előterjesztést is.

Szavaznak az új alkotmánybírákról is

A képviselők titkos szavazáson négy új alkotmánybírót is választhatnak, miután a 15 fős testület négy tagjának is lejár a mandátuma Megvan, kiket jelöl a Fidesz a megüresedő alkotmánybírói posztokra 2023. June 28. 21:42 szeptember elején.

Ennek kapcsán a DK közleményt adott ki, ebben azt írják, képviselők "nem vesznek részt ebben a színjátékban", és el sem mennek a szavazásra. "Jól látszik, hogy az Orbán-kormány már a látszatra sem ügyel, hiszen az egyetlen ellenzéki jelöltet már az előzetes meghallgatáson leszavazták".

A 12 évig szóló mandátumokat így a választások elcsalásában segédkező volt NVB-elnök, a Kaya Ibrahim által megvásárolt cég felügyelő bizottsági tagja, és egy semmilyen bírói tapasztalattal nem rendelkező jogász fogja elnyerni. Nem mintha számítana bármit: mára az Alkotmánybíróság intézménye is csupán Orbán Viktor bábjává silányult. - írták.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet