A szombathelyi belvárosban álló, 58 méter magas, 14 emeletes épület tetejére tetőpresszót képzelt el a tervező.
Nem nehéz párhuzamot találni Veszprém ismert magasházával, a húszemeletessel. Utóbbi tetején is presszó működött, ami késő este bárrá lényegült át, majd a ‘80-as évek végén bezárták. A húszemeletes 62 méter magas, azért tűnik sokkal magasabbnak, mert amúgy is egy domb tetején áll.
A 14 emeletesben is bezárták a tetőpresszót, állítólag azért, mert onnan be lehetett látni az akkori szovjet laktanyába, az ott parkoló járművekről képek is jelentek meg egy osztrák újságban.
A szombathelyi 14 emeletes is akkor épült, amikor dúlt a verseny a vidéki városok funkcionáriusai között, hogy kinek lesz magasabb magasháza. Ennek lett eredménye a pécsi, azóta már lebontott magasház, a veszprémi húszemeletes és a szombathelyi 14 emeletes is.
A 14 emeletes - a városban is így hívják -, 1970-ben készült el, négy év előkészítés és építkezés után. Történetét egyébként nemrég bemutattuk Jól kibeszéljük Szombathely magasházát 2023. December 05. 16:21 már.
Megépítésekor a Dunántúl legmagasabb épülete volt, de nem sokáig, hiszen sorban épültek fel a magasházak Pécsett, Veszprémben, Zalaegerszegen, és még sok más városban. A veszprémi húszemeletes például 1975-ben készült el.
A szombathelyi 14 emeletesben 84 lakást alakítottak ki, szintenként 6 fogatos elrendezésben. Két felvonót és két lépcsőházat építettek, az épületnek két bejárata van, a Petőfi Sándor utca és a hátsó parkoló felől biztosítja a függőleges közlekedést.
A földszinten eszpresszó-bárt és könyvesboltot alakítottak ki, a tetőteraszon a már említett, később bezárt kilátó eszpresszó kapott helyett.
A 14 emeletes igazi kuriózumnak számított, ami nem meglepő, korábban maximum ötemeletes házak épültek a városban. Az épület lakásai 75 százalékkal voltak drágábbak az azonos korú, négyemeletes házak lakásainál.
A földszint üzletei, persze, változtak. Az eszpresszó-bárból, a legendás Fészekből ingatlaniroda lett, a könyvesboltból pedig kocsma. A Fészek sokáig a város ikonikus helyének számított, állítólag csizma alakú korsóba csapolták a sört.
Az épület mára átesett egy energetikai korszerűsítésen: új nyílászárókat kapott, hőszigetelték, így ma már az eredeti külső burkolati anyagok csak néhol figyelhetők meg. Az erkélyekhez viszont nem nyúltak a lakók, így megmaradt az épület homlokzati egysége. Az épület belseje is nagyon sok részletében az eredeti állapotot tükrözi, így a szintek között közlekedve, az épület eredeti hangulata köszön vissza.
A szombathelyi 14 emeletes abban különbözik a veszprémi húszemeletestől, hogy ma is lakják, míg veszprémi társa nagyrészt üresen áll. A pécsi magasházat pedig pár éve lebontották.
Tíz évvel ezelőtt lapunk fotósai készítettek fotógalériát a 14 emeletes tetejéről. A képekért kattintson a fotóra: