Kamerás mágneskártyákon keresztül figyelnék meg az orvosokat

Új beléptetőrendszert vezetnek be a kórházakban Pintér Sándor utasítására, ami a dolgozóknak nem nagyon tetszik.

Év végéig minden állami kórházban új beléptetőrendszert vezetnek be a belügyminiszter utasítására, jelentette be a Magyar Kórházszövetség konferenciáján Lengyel László egészségügyi fejlesztésekért felelős helyettes államtitkár.

A Népszava tudósítása szerint ezután a kórházi dolgozóknak az épület be- és kijáratánál kell lehúzniuk a mágneskártyájukat, ami videófelvételt is készít majd. Erre azért van szükség, hogy a kártyákkal ne lehessen visszaélni.

A lap hozzátette, az ötlet nem nyerte el az intézményvezetők és a dolgozók tetszését, a helyettes államtitkár felszólalása alatt ugyanis többen morgolódtak.

„Láttuk, hogy vannak egyes kórházak, ahol nagyon eltérnek az átlagtól az orvosi teljesítmények, feltételeztük, hogy kell lenni valami okának.” - magyarázta Lengyel, miért kell bevezetni az új rendszert. Hozzátette: „Akinek nyolc órát fizetünk, az legyen benn nyolc órát.”
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet