80 % - ban hazai
Meggie és Géza – azaz Horváth Meggie és Peltzer Géza, akik egyetlen tangóharmonikával, és egy andalító hanggal felszerelkezve hozták azt a telített érzetet, ami a maga sanzon-tűfokán minden további hangszer nélkül fájdalommentesen gyűrte át a sok matinézó hallgatózót. Géza a legtöbb számhoz még annak a százalékos magyarság-tartalmát is hozzáfűzte, majd ebben a stílben „csinálták másképp”, és ami biztos: műfajukban a legjobban.
Dupla debütálás
A rendezvénnyel együtt mutatkozott be a nagyközönségnek a Violet Eye, vagyis az új szombathelyi poprock-alternatíva, ugyan mélyre nem szántó szöveggel, de fülbemászóan dallamos, szándékosan egyszerűre kalapált, könnyed, skandálható-dudorászható, agy-kikapcsoló, remek hangulatú dallamokkal. Mivel ezt az alkalmat ragadták meg a srácok debütáló koncertjük előadására, bizony úgy éreztük, kell is letenni az asztalra, várakozásainkat pedig nagy hányadában teljesítették is, ugyan nagy tömeget nem láttak délután 3-kor.
Számaik között szól egy Szombathelyről, a szombathelyi pörgős éjszakákról, igazi velős kis zúzás, bár épp fél órával azelőtt tapasztaltuk, hogy még a Thököly utcai kisbolt sincs nyitva, ami emlékink szerint vasárnap délután általában üzemel, átéreztük a dal mondanivalóját, ami egyszerű lokálpatriotizmusnak hat Bencsics „Dave” Dávid tollából.
Míg Kocsis „Kápé” Péter és Fritz „Frici” Balázs a lájtos ütemeket adja a soft műfajmezsgyén kalimpálva, addig Kaposi „Balee” Balázs zseniális cifrái tartják felszínen a hatást. Az énekes lány, Alföldi Alexandra hangja a zene dallamához hibátlan, megjelenése kissé azonban elüt még, több szempontból is. A zenekar lendületéhez, és színpadképéhez egyszer öltözékben, egyszer mozgásban lehetne fényesíteni, de elsőre így is szép csomagot adtak át. Másképp is stílushűen, és nem utolsó sorban, vidáman csinálták.
A félkispálmentes zenekar…
A Kocsmazaj zenekar a beharangozások alapján még csalódást is okozhatott volna, hisz „kispálrajongóknak” dedikálták, tehát jogosan várhattunk volna tőlük Kispál számokat – nem mellesleg arra gondolva, hogy épp feloszlott az eredeti, és már szárnyal is az emlékzenekar – de itt kéremszépen félreértelmeződésről vala szó. A zenekar valóban Kispál számokkal indította meg működését, ám azóta saját - sajátos, és mozgalmas – dalaikkal inkább csak stílusában mutatnak hasonlóságot. Az est legtökéletesebben kidolgozott feldolgozását jegyezhetik, az ő hangszerelésükben igazán kihallatszott, hogy mennyire másképp csinálják. És ezt a számot itt hallottuk utoljára…
„2008-ban vált zenekarrá az együttes”
A Voler Mouche olybá tűnt, eltévedt. A magyar dal napján ők voltak az egyetlenek, akik nem bővelkedtek magyar nyelvű számokkal, habár tudjuk, a számokat Misky Ádám jegyzi, és Korponay Zsófi hangja a legszebb tündérhárfát is sorvadt bottá szégyeníti, azért erre fel lehetett volna készülni néhány nótával. A műsorvezető elmondta velük kapcsolatban, hogy „2008-ban vált zenekarrá az együttes”… ezek szerint addig vagy Ádi volt az együttes, vagy együtt nem voltak zenekar… Megmosolyogtuk. Eredetileg „Special” műsorral jöttek volna, ám utóbb kiderült, hogy ez nem jelentett egyebet, minthogy Sávoly „apuka” Péter helyett dobsampler lett volna az alap, viszont aptyuk időben befutott. És még másképp sem voltak hajlandóak csinálni.
OM és a széttiport Fő tér
Az Ocho Macho azonban beletette magát a special jelző kereteibe. Most tényleg le a kalap, látszik, hogy itt valódi felkészülés előzte meg a koncertet, elővéve a rég nem hallott magyar dalokat, sőt még eddig magyar átirattal nem rendelkező dalt is fedeztünk fel.
Hatalmas lelkesedést, és igazi „hazafiságot” lehetett átvenni tőlük, jókorát robbantak a greenbox hatású Agora óriásmolinó előtt. Gergő pólóváltás után még egy elfajuló pogómeccset is orvosolt hirtelen, hogy aztán a zenekaron még a gólyatáborban kissé érezhető idegenséget levetkőzve, hatalmasat adjon a hangulatnak. Gombostűt nem lehetett leejteni, a Fő térre ki lehetett volna akasztani a „megtelt” táblát, és ugyan ők sem csinálták másképp, tehát magát a számot nem dolgozták fel, de magukhoz képest nagyon is megtették, méghozzá hatásosan. A Savaria Kingston Town aktuálisabban, szebben, felemelőbben még talán nem szólt.
Hungarian certified HSS
A 15 éve fennálló Heaven Street Seven elsőre mintha csak egy unott hétköznapi koncertre ruccant volna le, amit már ők is szinte unnak. Szűcs Krisztián ásítozva helyezkedik, vonszolt beállás, fáradt hangolás. Aztán mintha mindez sose lett volna, a koncert kezdetétől a végéig dicső másfél órás intenzív meggyőzésbe fogtak a magyar dal pártján, és lehet, hogy szellősebben voltak, mint OM-n, szinte megemelték az embert, és a dal vállára ültették.
Ha valaki elbambult volna, és hirtelen nem érezte volna a ritmust, nagyszerű segítséget kaphatott az „Így jártam anyátokkal” c. sorozatból ismerhető „Húúú-lányok”-ra való pillantással, akik szinte végigpörögték a koncertet az elő sorokban, de természetesen rajtuk kívül is látszott mindenkin a jó szórakozás minden jele. Klasszikus slágereiket a közönséggel karöltve játszották el, és ahogy ők elhagyták a színpadot, a Magyar Dal Napja érezhetően, és hivatalosan is véget ért. Jövőre ugyanekkor, azaz szeptember 12-én ismét MDN! És addig is: mindenki csinálja másképp.