Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke tegnap este a Magyar Infó legújabb videójában bejelentette, hogy nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe - hívta fel a figyelmet a Telex. A bejelentést 53:23 körül teszi meg.
Magyar felsorolta azt a 10 politikust, aki viszont beül a fővárosi közgyűlésbe a Tisza Pártot képviselve:
A lap azt is megjegyezte, hogy a Tisza Párt korábban már jelezte: nem köt koalíciót egyetlen más frakcióval sem, nem javasolnak főpolgármester-helyettest, és a budapesti cégek igazgatóságaiba és felügyelőbizottságaiba sem delegálnak tagokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!