Abban is egyetértett a Kétfarkú Kutyapárt elnökével, hogy jót tenne az országnak, ha a Fidesz-DK szövetség az ellenzéket erősítené.
„Elnök úrral egyetértettünk az örök élet és az ingyen sör fontosságában, valamint abban is, hogy az országnak és a településeknek is jót tenne, ha a Fidesz-DK szövetség a jövőben az ellenzéki térfélen tudna még inkább kiteljesedni és erősödni:)” - írta Facebook-posztjában magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
Magyar korábban Vitézy Dáviddal, volt főpolgármester-jelölttel, majd Karácsony Gergely főpolgármesterrel tárgyalt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!