Magyar Péter: Vogel Evelin 30 millióra zsarolt és most Kubatovtól kapja a fizetését

A Tisza Párt elnöke reagált a ma délelőtt megjelent videóinterjúra.

„Vogel Evelin május óta zsarol engem és a TISZA Pártot. 30 millió forintot akart fenyegetéssel kizsarolni tőlünk. Nemcsak tőlem, hanem a párt másik 5 kollégájától is követelte az említett összeget. Miután a zsarolását visszautasítottuk, felvette a kapcsolatot a Fidesz alelnökével, Kubatov Gáborral és havi 5 millió forintos és egyéb juttatásokért cserébe elvállalta az Indexen megjelent hazug propaganda interjút” - állítja Facebook-bejegyzésében Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke az Indexen nemrég megjelent interjúval Magyar Péter „nem az, aminek látszik” - interjút adott Magyar exbarátnője 2024. September 25. 10:35 kapcsolatban, amit volt párja Vogel Evelin adott a lapnak.

Magyar persze ennél jóval bővebben fogalmazott a bejegyzésben, melyben azt is közölte, hogy a zsarolás miatt feljelentést tesz. Azt is megjegyezte, hogy „Vogel Evelin nem az első és nem az utolsó, akik anyagi hasznot látnak abban, hogy az állampárttal összejátszva az én hitelességem és a demokratikus törekvéseinket tönkretegyék.”

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet