Információnk szerint egy osztrák családi ház udvaráról lopott el egy Mitsubishi pick-up-ot két magyar, Vas vármegyei férfi. Úgy tudjuk, hogy az autót roncsolásmentesen tudták kinyitni és elindítani.
Információink szerint az osztrák rendőrök megpróbálták megállítani a lopott járművet, de a sofőr menekülni kezdett és Magyarország felé vette az irányt. A kőszegi határátkelő előtt a rendőrök fizikai útzárat állítottak fel, amit a Mitsubishi áttört, majd Kőszeg irányába hajtott tovább. A feltehetőleg helyismerettel rendelkező sofőr a kőszegi Rákóczi Ferenc utcai körforgalmat elhagyva behajtott a Penny áruház parkolójába , hogy lerázza az üldözőit, azonban a parkolóból kihajtást egy bécsi rendszámú (a 112Press információja alapján rendőrségi) Volkswagen akadályozta. A menekülő sofőr belehajtott a VW-be, aminek ettől kinyíltak a légzsákjai és a Mitsubishi sem tudott már tovább közlekedni. Megérkezett a rendőrség válasza is a kérdéseinkre. Megerősítették, hogy rendőrségi gépjárművel ütközött a Mitsubishi, ráadásul nem is eggyel. "2023. április 16-án, az éjszakai órákban az osztrák rendőrök Ausztria területén ellenőrzés alá akartak vonni egy, feltételezhetően bűncselekmény elkövetéséből származó autót, a sofőr azonban a rendőri jelzésre nem állt meg, továbbhajtott Magyarország területére. Az osztrák rendőrök követték a gépkocsit, amely Kőszegen egy áruház parkolójába hajtott, ahol összeütközött több, osztrák rendszámú szolgálati gépkocsival. Az osztrák hatóság az esetet jelezte a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenységirányítási Központja felé. Kőszegen belehajtott több osztrák rendőrségi autóba.
Az Ausztriából lopott Mitsubishivel több osztrák rendőrségi járművet is összetört a magyar tolvaj Kőszegen
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!
Hozzászólások
A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.
A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!