Első alkalommal rendeztek ilyet Magyarországon: összegyűjtöttek tehetséges, vagy egyszerűen csak lelkes és szerepelni vágyó embereket, hogy platformot nyújtsanak nekik, produkcióik megmutatására. A közös bennük az, hogy nincs hajlék a fejük felett, jobbára hajléktalanszállókon húzzák meg magukat.
Így ismerhette meg őket a hajléktalanellátásban dolgozó szociális munkásokból álló Diszpécserportál Baráti Kör, akik egyébként a témában az egyetlen országos, a hajléktalanellátást szolgáló, napi szinten aktualizált weboldalt gründolják. A fesztivált az egyébként főként zsidó közösségi térként működő Bálint Házban hozták tető alá, miután - meg nem erősített szóbeszéd szerint - a fővárosban sajnálatos módon egyetlen kulturális intézmény sem volt hajlandó befogadni azt.
A hétvégére időzített rendezvényen többnyire csak maguk a fellépők, a rendezők, és néhány fotós volt jelen, de ez szerencsére nem foglalkoztatta különösebben a meghívott hajléktalanokat: ez volt az ő nagy napjuk, amin megfért egymás mellett komoly színvonalú grafika és amatőr kórus Győrből, amitől szívbemarkoló volt hallani az olyan sorokat, mint a
Mulattunk, de sírva énekeltünk / Tán sejtettük, hogy lesznek kínjaink.
Az biztos, hogy ilyen velőtrázóan aktuális talán még soha nem volt a Dolly Roll dalszövege.Will Smith az asztalon
Szemek úgy csillogtak itt, hogy érezni lehetett, tulajdonosaik drámai kötéltáncot járnak remény és kétségbeesés közt. Egyikük észrevette, hogy fotózzuk műveit, mire gyermekien sután, már-már megalázkodva súgta oda: lehet ám vinni az asztalra elhelyezett rajzocskákból (melyek egyikről Will Smith, a másikról egy sportautó köszönt vissza). A ceruzarajzos cetlik hátoldalán név és telefonszám - hátha jön az ő lottóötösük, egy mecénás, aki egyszer majd fel is hívja őket. Jópáran vannak, akik ezt meg is érdemelnék: Dvorcsák Gábor szürrealista csodáit például bármikor el tudnánk képzelni egy nívós gyűjteményben.
Nem tudnánk, ha nem mondanák
Míg mélázunk, a színpadon egy zalaegerszegi színtársulat játssza el rendőrről, hajláktalanokról, bíróról, tárgyalásról, összetartásról, emberi méltóságról szóló darabját, amit maga az élet írt. És igen, ők is hajléktalanok - nem tudnánk azonban, ha nem mondanák, mert profizmusról bár szó nincs, amit látunk-hallunk, az élvezetes és egy másodpercig sem unalmas. Hazaindulásunkkor még hátravolt két nagy koncert és egy filmvetítés, az estébe még éppen csak belehajlottunk - az utolsó szavak, amik egy versmondó száját hagyták el, azért még sokáig csengtek a fülünkben. Ő a walesi bárdokat írta át.
Ablakot nyit az új szobatárs. Minden szem fölakad.
Bűz bentmarad, hő kisuhan, blúz a földre fagy egy pillanat alatt.
Van-e itt folyóvíz, akár hideg, akár meleg?
Hányás- és húgyszagot eltüntető, hypo, Biopon és Flóraszept?
Első alkalommal rendeztek ilyet Magyarországon. Pedig kéne még többször. Már csak azért is, hogy a hajléktalanok se érezzék azt, amit egyikük fájdalmasan megfogalmazott az egyik képe alatt
: a szegénység nem szégyen, hanem bűn.
Vagy legalább mi ne érzékeltessük ővelük.
