Már a használt autók ára is az egekben van

Lassan érdemes lesz befektetni öreg Suzukikba is. Nem vicc.

A használt autók átlagos hirdetési ára tavaly 43 százalékkal, 4 millió forint közelébe emelkedett, az autók átlagéletkora azonban csak fél évvel csökkent; a drágulás idén is jelentős lehet - közölte saját adatai alapján a Használtautó.hu hétfőn az MTI-vel.

Két év alatt több mint 2 millió forinttal drágultak a használtautók: 2020 első negyedévében 2,55 millió forint volt a hirdetési átlagár, a tavalyi utolsó negyedévben viszont már 4,68 millió, ami 83,5 százalékos drágulást jelent .

Mészáros Zsolt

A meghirdetett autók átlagéletkora ugyanakkor fél évvel, 12,5-ről 12 évre csökkent. Ennek oka a közlemény szerint az, hogy az emelkedő árak mellett a legolcsóbb autók iránt akkora az érdeklődés, hogy azokat gyakorlatilag bármikor el lehet adni, "akár hirdetés nélkül is".

Nincs elég eladó használt autó

A Használtautó.hu jelezte, hogy az új személyautók piaca a második éve csökken, de már nem elsősorban a kereslet, hanem a kínálat hiánya fékezi a piacot. A vevők ezért a használt autók felé fordulnak, és ezt erősíti az új autók drágulása is. A használt autók esetében a hazai tulajdonosváltások száma tavaly november végéig a 2019-es rekordévhez képest 1,6 százalékkal, 2020-hoz képest pedig 3,8 százalékkal nőtt.

Befektetni öreg Suzukikba

Katona Mátyás, a Használtautó.hu szakértője a közleményben kifejtette: idén várhatóan folytatódik a használt autók elmúlt két évben tapasztalt jelentős drágulása. Így az eladás helyett még befektetési céllal is inkább a vásárlás lehet a jó döntés a használt autók piacán, és érdemes gyorsan lépni azoknak, akik vásárláson gondolkodnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság