Már hárommillió forintnál is többet vihetnek haza a kormánytagok havonta

Miután tavaly tavasszal 462 ezer forinttal megemelte a fizetéseket a kormányfő.

Már havi hárommillió forintnál is többet vihetnek haza a kormánytagok, miután Orbán Viktor tavaly március 1-től bruttó 462 ezer forinttal megemelte a fizetéseket - írja az rtl.hu.

A portál szerint az emelést csak most hozta nyilvánosságra a kormány azzal, hogy a dokumentumokat kirakta a honlapjára.

A lap közölte, egy tavalyi törvénymódosítás miatt pedig Orbán Viktor fizetése már minden évben automatikusan olyan mértékben emelkedik, amekkorával a bruttó átlagkereset nő, így az jelenleg bruttó 5 727 000 Ft havonta. A miniszterek és államtitkárok fizetéséről azonban nem jogszabály, hanem Orbán Viktor dönt.

Elsőként az derült ki, hogy Pintér Sándor fizetése emelkedett bruttó 462 ezer forinttal, így a belügyminiszter március óta 3 094 800 forintot keres. Később kiderült, minden miniszter fizetését megemelte tavaly a kormányfő 2 632 800 forintról egységesen 3 094 800 forintra, kivéve 3 minisztert. Nagy Márton, Csák János és Lantos Csaba nem kapott emelést, ugyanis ők a 2022-es kormányalakítás óta havi bruttó 5 millió forintot keresnek.

De nemcsak a miniszterek, az államtitkárok fizetését is emelte tavaly március elsejével Orbán Viktor. Ők az addigi bruttó 1 974 600 forint helyett 2 321 100 forintot keresnek havonta.

Az RTL Híradó a csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely minisztertől elmondta, "az elv az az volt, hogy a kormány tagjainak fizetése az kétszerese az országgyűlési képviselők fizetésének, alap fizetésének, tehát mindenféle rárakódó plusz jövedelem nélkül”– válaszolta a kérdésre Gulyás Gergely.

Az emelés pedig idén sem marad el, ezt ugyanis egy jogszabály a bruttó átlagbérhez köti. A portál számításai szerint márciustól havi bruttó 232 ezer forinttal nőhet a honatyák fizetése, bruttó 1,78 millió forintra.

Ha Orbán Viktor idén is érvényesíti a Gulyás Gergely által említett elvet, vagyis a kormánytagok bére a képviselők alapbérének kétszerese lesz, a tárcavezetők ismét havi 464 ezer forintos fizetésemeléssel számolhatnak. Az a hét miniszter pedig, aki egyben képviselő is, havi bruttó 686 ezer forinttal vihet majd többet haza.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság