Már meg is találta a minisztérium a kirúgott meteorológusok utódját

Igaz, csak ideiglenes megoldás.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat gazdasági elnökhelyettesét, Hanyecz Lászlót bízta meg az elnöki jogkör gyakorlásával a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) – tudta meg az ATV Heti Napló című műsora.

A televízió arról is beszámolt, hogy a megbízásról hivatalos levélben értesítették az OMSZ-t a minisztérium Hivatali Kapuján keresztül, ami a közigazgatásban egy bevett elektronikus ügyintézési protokoll. Az OMSZ munkatársait azonban nem hívták össze, és e-mailben sem tájékoztatták őket a változásról.

Hanyecz László az elnöki pozíció betöltéséig látja majd el a feladatát. Az ATV úgy tudja, hogy Hanyecz László idén április 1-jétől dolgozik az OMSZ-nál gazdasági vezetőként, illetve az OMSZ elnökségének tagjai közül ő volt egyetlen, aki nem írta alá azt a levelet, amit a meteorológiai szolgálat 16 vezetője az elnök és a szakmai elnökhelyettes menesztése miatti tiltakozásul fogalmazott meg.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet