A Markusovszky-kórház sebésze lett a 2023-as Év Vasi Embere Közönségdíjasa

Jáger László olvasóink körében is magabiztosan vitte a pálmát.

„Dr. Jáger László lett az Év Vasi Embere 2023 Közönségdíjasa!” – közölte honlapján az eseményt szervező Vas Megyéért Egyesület.

Mindez annak tükrében nem meglepetés, hogy lapunk nem hivatalos szavazásán A levéltáros, a tanár, a fotográfus és a többiek – Közülük kerül ki az idei év vasi embere 2023. December 28. 15:56 is magabiztosan vitte a pálmát a Markusovszky-kórház sebésze.

Nálunk a második helyen Engert Zoltán Vendel urológus, míg a harmadikon Benkő Sándor fotográfus végzett. Utóbbival a közelmúltban készítettünk egy hosszabb interjút Benkő Sándor fotográfus: „Az objektívnek nem véletlenül objektív a neve” 2023. November 24. 16:58 .

A közönségszavazáson kívül kihirdetik a 2023-as év „hivatalos” vasi emberét is: erről egy 10 tagú kuratórium titkos szavazással dönt majd.

Jáger László

Dr. Jáger László a Pécsi Orvostudományi Egyetemen végzett, azóta a Markusovszky Kórház Általános Ér- és Plasztikai Sebészeti Osztályán dolgozik. 2012-ben vezérigazgatói dicséretben részesült, 2015-ben elnyerte a Kórház Kiváló Orvosa-díjat. 2016-ban adjunktusi, majd 2021-ben főorvosi kinevezést kapott. Jelenleg a Sebészeti Osztály osztályvezető helyettes főorvosa. Az általános sebészetben széles skálán operál, speciális szakterülete a coloproctologia. A benignus proctológiai esetek széles spektruma mellett foglalkozik az aspecifikus gyulladásos bélbetegségek kezelésével is.

Jáger László
Facebook/Vas Megyéért Egyesület

Műtéteinek döntő részét a colorectalis daganatok sebészeti kezelése teszi ki. Ezen betegségcsoport preoperatív kivizsgálását új alapokra helyezte rendszeres adekvát rectoscopos vizsgálatokkal. Jelentős eredményeket ért el az úgynevezett végbél záróizom megtartásos daganat sebészeti műtétek bevezetésében. Személyéhez kötődik, hogy Szombathelyen is lényegében rutin műtétté váltak a colorectalis sebészeti laparoscopos beavatkozások. Részt vesz egyes betegek speciális után követésében is. Feladatának tekinti a fiatal sebész kollégák képzését. 2023-ban munkásságát Kiemelkedő Egészségügyi Munkáért díjjal ismerték el.

Borítókép: Csimborasszó Egészségügyi Központ

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

A levéltáros, a tanár, a fotográfus és a többiek – Közülük kerül ki az idei év vasi embere

Bemutatjuk a jelölteket, mi is kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet