Az árvízi helyzet ellenére zavartalan a vasúti, illetve a távolságibusz-közlekedés az országban - jelentette ki a MÁV vezérigazgatója hétfőn Budapesten, a Keleti pályaudvaron tartott sajtótájékoztatón.
Ez idáig csak az eső és a viharos szél okozott átmeneti zavarokat a vonatközlekedésben. A hétvégén több mint 15 alkalommal vonultak ki a pályafenntartásban dolgozók, akiknek a pályára vagy a felsővezetékre dőlt fákat, gallyakat kellett eltávolítaniuk - közölte Hegyi Zsolt.
A jelenlegi helyzetben a legfontosabb feladatuk, hogy fenntartsák a vasúti szolgáltatást, megvédjék a kiáradó folyóktól a vasúti infrastruktúrát, illetve tájékoztassák az utasokat azokról a változásokról, amelyek az árvíz miatt a hazai, illetve a nemzetközi vasúti közlekedésben történnek - tette hozzá.
Mint elmondta: annak érdekében, hogy a felsővezetékek sérülése esetén is fenntartsák a forgalmat a Dunántúl több csomópontjában dízelmozdonyokat helyeztek készenlétbe és országszerte 20 autóbuszt tudnak bevetni vonatpótlásra. Továbbá a nemzetközi forgalomban nem közlekedő vonatokat is pótolják belföldön, ez főleg az Ausztria felől, vagy abba az irányba közlekedőket érinti.
Egyetlen kivétel az Esztergom-Komárom vonal, amit átadtak a katasztrófavédelemnek, mert az része a védműveknek. A szakaszon vonatpótló buszok közlekednek - fűzte hozzá.
A következő napokban - folytatta - több helyszínen lesz szükség műszaki beavatkozásra az infrastruktúra védelme érdekében.
Szerdán kővel megrakott kocsikkal terhelik le a győri Rába hidat, megakadályozandó, hogy a víz elsodorja a műtárgyat. Kritikus pont Szob és Nagymaros között a Szent Mihály hegy, ahol korábban sárlavina akadályozta a vonatközlekedést, ám az ellenőrzések szerint most ez nem várható.
Továbbá a Budapesti Közlekedési Központtal közösen tesznek erőfeszítéseket, hogy fenntartsák a szentendrei HÉV vonalán a közlekedést, a Volánbusz esetében zavartalan a közlekedés - sorolta.
Hangsúlyozta, hogy a nemzetközi forgalomban komoly fennakadások vannak, Ausztriában Bécstől nyugatra, illetve Hegyeshalom felé sem közlekednek az árvíz miatt a vonatok. Erről folyamatosan tájékoztatják a pályaudvarokon és az internetes felületeken keresztül is az utasokat.
Az osztrák vasút tájékoztatása szerint szerdán reggel indulhat meg a vasúti forgalom Ausztriában - mondta a sajtótájékoztatón Hegyi Zsolt, aki szolidaritását fejezte ki az osztrák és a cseh vasutasokkal, illetve mindenkivel akiknek kárt okoznak az áradások.