Medve támadott meg egy magyarországi zarándokot Erdélyben

Az állat és az ember a Szent Anna-tónál botlott egymásba.

A pünkösdszombati csíksomlyói búcsúra érkezett magyarországi zarándokat támadott meg egy medve a Hargita megyei Szent Anna-tónál - jelentette be pénteken Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke.

Az egyik közösségi oldalon tett bejegyzésben a megyei önkormányzat elnöke közölte: egy kétéves medve támadt rá egy nőre, aki a csoportjától kissé eltávolodva haladt, kezében szatyorral, amelyben élelem volt.

A medve hátulról megharapta a nő combját. A sérült a helyszínen elsősegély-nyújtásban részesült, majd beszállították a csíkszeredai megyei sürgősségi kórházba, ahol bevarrták a sebeit.

Csíkszentmihály település polgármestere, Izsák-Székely Lóránt úgy tudja, a támadást követően a csoport többi tagja vonta magára a medve figyelmét, a nő ennek köszönhetően szabadult ki az állat karmai közül. A medve a többi turistát is megtámadta, de nekik sikerült idejében a buszhoz menekülniük, így nem volt több sérült.

Borboly közölte, hogy azonnal kérte a román környezetvédelmi minisztertől a medve kilövésének engedélyezését, az állat ugyanis már harmadszor támadott. Két korábbi áldozata nem szenvedett komolyabb sérülést - tette hozzá a megyei tanácselnök.

Borboly nehezményezte, hogy a minisztérium csak pénteken hagyta jóvá annak a medvének a kilövését, aki május elején támadt rá egy kilenc éves homoródremetei kisfiúra. Ezt éppen akkor közölték az önkormányzati vezetővel, amikor értesítette a minisztert az újabb támadásról, amit Borboly furcsának tart, hiszen már két hete eljuttatták a szükséges iratokat.

Borboly Csaba azt tanácsolta a turistáknak, hogy kerüljék azokat a helyeket, ahol már több medvetámadás volt, és ne próbálják etetni a medvéket még akkor sem, ha barátságosaknak látszanak.

Romániában azóta sokasodtak meg a medvetámadások, hogy a környezetvédelmi minisztérium 2016-ban betiltotta a populációt szabályozó medvevadászatot is.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló