„Még nézzük a jachton a gázszerelőt” - Pajor Tamás átköltötte a Szeptember végént

„Petőfi a filmből csak jönne elő” – szavalja egy bojler előtt az énekes.

Figyelemre méltó produkcióval rukkolt elő Pajor Tamás. A legendás zenész és vallási prédikátor egy rövid Facebook-videóban adja elő Petőfi Sándor Szeptember végén című versének parafrázisát.

A „Lölő-vers” középpontjában nem a szerelem, hanem a NER, azon belül is Mészáros Lőrinc tevékenysége áll.

Pajor egy állítható csőkulccsal a kezében áll a fürdőszobájában a bojler előtt, miközben olyanokról szaval, hogy

„Még folynak a közpénz százmilliárdok, még nézzük a jachton a gázszerelőt, de látja amottan az ég, mit csináltak, Petőfi a filmből csak jönne elő,”

A végkicsengés pedig az, „ha vékony a jég, de hamar bereped”.

Pajor Tamás a nyolcvanas években a legendás Neurotic együttes frontembere volt, hogy aztán a Hit Gyülekezetéhez csatlakozzon, majd megalakítsa az AMEN zenekart. A zenélés mellett gyakran hallatja a hangját közéleti kérdésekben is.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet