Megalakult az új sárvári képviselő-testület is

Negyedik ciklusát kezdte meg Kondora István polgármesterként.

Csütörtök délután tartotta ünnepélyes alakuló ülését a június 9-én megválasztott sárvári képviselő-testület a Nádasdy-vár dísztermében - tudósít a Sárvár Lendületben Facebook-oldal.

A jelenlévőket Kondora István polgármester köszöntötte, köztük Dénes Tibor nyugalmazott polgármestert, Sárvár díszpolgárát. Majd Komáromi László, a helyi választási bizottság elnöke ismertette az önkormányzati választás eredményét.

Mint ismert, magabiztosan nyerte a választást és negyedszer lett a település polgármestere Kondora István. Hat választókerületet vittek a Fidesz-KDNP képviselői, kettőt pedig a Sárváriakért Egyesület. A választáson egy mandátumot szerzett a Fidesz–KDNP kompenzációs listája, a Sárváriakért Egyesületnek két kompenzációs listás képviselője lett.

A választási eredmény ismertetése után az önkormányzati képviselők és Kondora István is esküt tett és elmondta ünnepi beszédét, amelyben köszönetet mondott a sárváriaknak a támogatásukért és munkatársainak is.

Mint mondta, polgármesterként mindig az emberek problémáinak megoldását érezte a legfontosabbnak. Kondora István 34 éve tevékenykedik a helyi közéletben, először külsős bizottsági tagként, képviselőként. 2002-től alpolgármesterként, 2010-től polgármesterként vesz részt a város vezetésében. Kiemelte, hogy 70 évesen három szempont motiválta a polgármesteri tisztségért való indulásra: az elődök tisztelete, a város szeretete és az alkotás öröme.

Kondora István polgármester javaslatára a 2024-2029-es ciklusra – immár negyedszer – Máhr Tivadart választották Sárvár alpolgármesterének a képviselők egyhangú döntéssel.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet