Meghalt az ifjúsági világbajnok magyar kajakos

Janza Richárd autóbalesetben vesztette életét.

21 éves korában elhunyt Janza Richárd, ifjúsági világbajnok kajakozó, közölte honlapján a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. A fiatal sportoló az MTI információi szerint éjjel, egy fővárosi autóbalesetben vesztette életét. A Bors szerint a kajakos annak a balesetnek volt áldozata, amely a Szentendrei úton történt, és két ember vesztette életét.

kajakkenusport.hu

A bulvárlap azt írja, hogy illegális autóverseny miatt történhetett a baleset. Janza utastársával piros lámpánál várakozott, mikor hátulról beléjük rohantak.

Összetört személygépkocsi a budapesti Szentendrei úton, miután összeütközött egy másik autóval március 18-án. A balesetben kette
Mihádák Zoltán / MTI

Janza Richárd a MULTI Vízisport egyesületének volt versenyzője, tavaly, a duisburgi világkupán már felnőttek közt is bronzérmet szerzett 5000 méteren. A szövetség ezzel a videóval emlékszik meg a fiatal sportolóról:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport