Meghalt egy várandós nő és a magzata a szegedi klinikán - belső vizsgálat kezdődött

A közösségi médiában hamis információk terjednek az esetről.

A szegedi klinikán a napokban meghalt egy várandós nő és a magzata – tudta meg a 24.hu. Az esetet a kórház sem cáfolta, ugyanakkor lap kérdéseire mindössze annyit válaszolt, hogy az ügyben belső vizsgálatot folytatnak. Ennek lezárultáig pedig nem nyilatkoznak.

Így csak annyi derült ki az esetről, hogy a várandós nőt a szentesi otthonából vitte egy mentő a szegedi klinika sürgősségi osztályára. Több napig volt a kórházban, mielőtt elhunyt.

Az esetet szóba hozta még hétfőn a térség DK-s képviselője, Varga Ferenc is, aki beszélt a férjjel, viszont részleteket ő sem árulhatott el. Mindenesetre az kiderült, hogy a férfi magára maradt két kiskorú gyermekkel és egy 18 éves fiatallal.

A lap ugyanakkor felhívta a figyelmet arra hogy a közösségi médiában hamis információk terjednek az ügyről. Varga is jelezte, hogy "a pletykákkal ellentétben József párját nem kezelték Szentesen, nem is zavarták el Szentesről. A Dr. Bugyi István Kórházban így nem is történhetett semmilyen mulasztás. Amikor megtörtént a baj, egyenesen Szegedre mentek."

A politikus a lapnak azt mondta, hogy elfogadhatatlannak tartja, hogy a 21. században egy 28 ezer lakosú városban, azaz Szentesen – beleértve a körzetéhez tartozó településeket is – nincs szülészet. Varga pénteken demonstrációt hirdetett a Facebook-oldalán október 18-ára a szentesi kórház elé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet