Megjelent a teljes felvétel, melyen Vogel Evelin 30 milliót kér

A beszélgetésben sok magánjellegű kijelentés hangzik el, melyeknek nincs különösebb súlya, az eddig megismertek lényegén pedig nem változtatnak.

A sajtó egy jelentős részéhez egy titkosított e-mail szolgáltatón keresztül kedden egy újabb hangfelvétel jutott el „Fény derül az igazságra” címmel, amin Vogel Evelin, Magyar Péter volt barátnője beszél a Tisza pártnak dolgozó Hanzel Henrikkel. Ez a teljes felvétel, melynek hossza 1 óra 43 perc.

Ebből mutatott be egyébként egy rövid részletet vasárnapi rendkívüli sajtótájékoztatóján Magyar Péter is, mellyel azt akarta bizonyítani, hogy Vogel Evelin 30 millió forintot kért a Tisza Párt egyik munkatársától „a hallgatásáért cserébe”.

Az új, hosszabb felvételen is pont ugyanez hallható, vagyis, hogy Vogel Evelin 30 milliót szeretne kapni. A beszélgetésben sok magánjellegű kijelentés hangzik el Vogel Evelin és Magyar Péter kapcsolatáról és a Tisza Párt működéséről, szervezéséről - írja a Telex, mely össze is foglalta az elhangzottak lényegét.

Mindenesetre a Tisza az újabb felvétel kapcsán jelezte, hogy Magyar Péter feljelentette zsarolás kísérlete miatt Vogel Evelint. “A bűncselekmény elkövetését 6 tanú és a ma kiszivárogtatott újabb felvétel is bizonyítja. A TISZA Párt a továbbiakban nem kíván reagálni a politikai közösségét eláruló, bosszúból hazugságok tömkelegét összehordó, bűncselekményt elkövető, a mai nap is a Fidesz pénzén élő Vogel Evelin állítására” – írták.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet