Megjött a Közút magyarázata a Vát-Nemesbőd autógyilkos szakaszra

A cég azt mondja, hogy türelem, az út néhány napon belül „mozgó szemektől mentes” lesz.

Néhány nappal ezelőtt került ki oldalunkra egy olvasói levél és egy videó (lásd alább), amely meglehetősen nagy indulatokat váltott ki.

Nyugat.hu

Kinek az okos döntése volt az ilyen fajta aszfaltozás? Videón a lényeg:

Akkor azt ígértük, hogy amennyiben a Magyar Közút válaszol kérdéseinkre, frissítjük vele a cikket. Nos, a cég ezt megtette, így némileg érhetőbb, hogy mi is történik most éppen.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs osztályvezetője közölte: „a 86-os főút Vát és Nemesbőd közötti szakaszán, mintegy egy kilométer hosszan két rétegű bitumenemulziós felületi bevonat készült az elöregedett aszfalt kopóréteg repedéseinek, hibáinak javítására annak érdekében, hogy a csapadékvíz minél kisebb mennyiségben juthasson az útpálya szerkezetébe, és ott kevésbé tudja kifejteni káros hatásait. A vonatkozó technológia szerint a két rétegű bitumenemulziós permetezést követően rétegenként apró kőzúzalékot juttattunk a felületre, amelynek beágyazódása a szórástól számítva néhány napon belül megtörténik, a felület így teljesen homogén, mozgó szemektől mentes lesz. A jelenlegi állapotok szerint a kőanyag nagy része már beágyazódott, a burkolat szélére sodródott felesleges zúzalékot várhatóan szerdán seprős géppel eltávolítjuk”.

Olvasói videó

Mindez elméletileg azt jelenti, hogy az autósokra már csak néhány nap megpróbáltatás jár, utána rendeződik a helyzet. Pécsi Norbert Sándor hozzátette: a cég a munka kezdetétől a beágyazódási folyamat végéig forgalomkorlátozó jelzésekkel hívja fel a közlekedők figyelmét a megváltozott útviszonyokra, a korlátozás várhatóan 2018. július 18-án kerül feloldásra. Ezt követően a javított útszakasz minden közlekedő részére a korábban megszokott módon lesz használható.

„A javítási technológiát elsősorban a javítandó burkolat állapota határozza meg. Az alkalmazott szórt felületi bevonat szokványos, elterjedt felületjavítási mód nem csak Magyarországon, hanem többi európai országban is. A 86-os főúthoz felhasznált speciális bitumenemulzió például osztrák gyártótól származik” – közölte a szóvivő.

Vas megyében évente átlagosan 80-100 ezer négyzetméter aszfaltfelületen végeznek ilyen javításokat – tudtuk meg. Az elmúlt néhány évben teljes szélességű felületi bevonat készült többek között a 74-es, a 84-es, a 87-es, a 89-es főutakon, a 86-os főúton néhány évvel ezelőtt éppen a jelenleg javított szakaszhoz közel, Szeleste és Vát között mintegy két kilométeres szakaszon, de emellett az alsóbbrendű utakon is készülnek ilyen javítások.

Ezekkel a beavatkozásokkal az elöregedett, repedezett burkolatok élettartama meghosszabbítható, a kátyúképződés lelassul, egységes, homogén felület áll a közlekedők rendelkezésére, amely a téli útviszonyok közötti közlekedést is biztonságosabbá teszi – mondta Pécsi Norbert Sándor.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos