Megmutatjuk, hol csobbanhatott a kis Magyar Péter a Perintben

A Szombathelyen töltött nyarak emlékfoszlányait igyekeztünk felidéztetni a herényiekkel.

Magyar Péter az egyik vele készített interjúnkban Magyar Péter a Perintben fürödve töltötte nyarait, a vonyarci diszkóban pedig úgy fogadták, mint Michael Jacksont 2024. April 07. 15:43 azt mondta, hogy gyerekként sok időt töltött Szombathelyen, sőt még a Perintben is szokott fürdeni nyaranta. Ezért kamerát és mikrofont ragadtunk, hogy az események helyszínén, a vélt nagyszülői háztól nem messze kérdezzük meg róla a herényieket.

Többek között arra voltunk kíváncsiak, hogy vannak-e emlékeik a kis Magyar Péterről, látták-e a környéken játszani? Illetve arra is, hogy a ’80-as és ’90-es években milyen volt gyereknek és fiatalnak lenni Herényben?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet