Megölte és felgyújtotta a főnökét egy férfi Tatabányán

A tettes alkalmi munkásként dolgozott a cégnél.

A tettes, aki alkalmi munkásként dolgozott Tatabányán, május 12-én este összeveszett a főnökével, akit olyan brutálisan megvert, hogy az áldozat a helyszínen belehalt sérüléseibe. A tettes a holttestet egy utánfutóra rakta, kihajtott vele egy tatai tanyára, ahol a szemétégetésre használ gödörbe tette a szeméttel együtt, lelocsolta gázolajjal és felgyújtotta.

A tettest elfogták, a bíróság május 19-én elrendelte a férfi letartóztatását, amit most az ügyészség három hónapra meg akar hosszabbítani, mivel fennáll annak a veszélye, hogy szabadon engedése esetén megszökik, vagy megfélemlítené a tanúkat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek