Videó: Megölte szüleit, majd rájuk gyújtotta a házat egy nő és élettársa

A nő higgadtan közölte a hírt, hogy az égő házban tartózkodnak a szülei. Aztán ellentmondásba is keveredett.

Sajtótájékoztatón ismertette a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a szörnyű bűntény részleteit.

Pénteken hajnalban öt óra előtt pár perccel érkezett bejelentés arról, hogy Hódmezővásárhelyen a Gregus Máté utca egyik családi házában tűz ütött ki. A bejelentő hölgy meglehetősen higgadtan és nyugodtan közölte a hírt, ahogy azt is, hogy a házban bent vannak a szülei. A kiérkező tűzoltók két holttestet találtak az ingatlanban.

Emberölés Hódmezővásárhelyen
police.hu

A meghallgatásokkor a nő és az élettársa ellentmondásokba keveredett, ezért gyanúsak lettek.

Az alapos gyanú szerint az áldozatokkal lányuk és annak élettársa végzett még a tűzeset előtt.

Őket a rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül elfogták és gyanúsítottként kihallgatták.

Több emberen elkövetett emberölés miatt indítottak ellenük eljárást. A nyomozók a 47 éves nőt és az 53 éves férfit őrizetbe vették, majd az ügyészségen kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló