Megszűnik a nyomtatott Mandiner

2019-től jelent meg hetilapként.

"Sajnálattal közöljük, hogy a Mandiner Novum Nonprofit Zrt. felfüggeszti a Mandiner print hetilapjának kiadását. Ez azt jelenti, hogy a lap ezen a héten már nem jelenik meg, a július 30-ai, most még elérhető lapszámunk az utolsó" - áll a cég közleményében.

Elsőnek a Magyar Hang számolt be arról, hogy megszűnhet a hetilap, majd a hírt a kiadó is megerősítette.

A Mandiner nyomtatott kiadása 2019-ben indult el, később az MCC tulajdona lett, ami pedig idén Ruff Bálint kancelláriaminiszter alá került.

"Hetilapunk a mögöttünk hagyott, turbulens hazai és nemzetközi évek krónikája volt – megtiszteltetésnek tartjuk, hogy a 2020-as évek rendkívül gyorsan és végletesen megváltozó hazai nyilvánosságában, a közbeszéd mostani állapotai közepette egy másféle hangvételt képviselő print lapot készíthettünk, amit számosan hétről hétre olvasásra, megvásárlásra és előfizetésre méltónak találtak" - zárja a közleményét a Mandiner kiadója.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet