Megtudtuk, hogy alakultak ki a kőszegi becsületkasszák

Egy kerek és hihető magyarázat boldog tulajdonosai lettünk.

A Vas megyei ősznek elengedhetetlen kelléke Kőszeg és környéke. Nemcsak a mesébe illő táj és a történelmi hangulatban pompázó városkép vonzza emberek ezreit Kőszegre, hanem az egyedi utcakép is, amelynek szerves részi a becsületkasszák.

A becsületkasszákkal több cikkünkben Higgyük azt, hogy semmi sincs veszve: még működnek a becsületkasszák Kőszegen 2020. October 25. 11:24 is foglalkoztunk már, azonban most azt is megtudtuk, hogy feltehetően honnan indult ez a hagyomány.

Egy kőszegi néni mutatja a kőszegi virágokat amiket becsületkasszán lehet megvásárolni a háza előtt.
Kiss Tamás

Plech Eszter Idikó a Facebookon szólt hozzá legutóbbi cikkünkhöz Becsületkasszák Kőszegen – „Máshol, ha kitennék, még az asztalt is elvinnék” 2021. October 10. 11:27 , és azt írja, hogy a Temető utcában kezdték el kipakolni a virágokat a hatvanas években. Mivel hétvégén nem volt nyitva semmi, ezért így könnyebben hozzá tudtak jutni a virágokhoz. Másrészt nem mindenkinek volt kertje, akik ültetni tudtak volna virágokat, de sok embernek annyi pénze sem volt, hogy megengedhette volna, hogy virágboltban vásároljon virágot.

Egy ízig-vérig kőszegi becsületkassza.
Kiss Tamás

Kőszeg egy zárt város volt akkoriban, zárt közösséggel és saját hagyományokkal. Akik ebbe a közösségbe manapság tartoznak, ugyanazt a becsületességet képviselik, mint azok, akik évtizedekig alakították és ápolták ezt a hagyományt - írja olvasónk.

Ezt még Eszternek is édesapja mesélte el, aki emlékszik arra, hogy nagymamája is tett ki virágokat. Később még annyit fűzött hozzá a beszámolójához, hogy a becsületességet nem lehetett kikerülni, hiszen azokat, akik netán loptak volna, szájára vette ez a zárt közösség.

Ha nem látta volna még a kőszegi becsületkasszákról készült videónkat akkor most pótolhatja:

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra