Egyik szemére megvakult a Roxette énekesnője

Súlyos következményekkel kell szembenéznie Marie Fredrikssonnak, a Roxette 57 éves énekesnőjének. A svéd énekest még 2002-ben agydaganattal műtötték, ám a sugárkezelést nem viselte jól a szervezete. A német RTL-nek adott interjúban az együttes másik tagja, Per Gessle beszélt Marie állapotáról.

Az egyik szemére szinte teljesen megvakult. A lába is annyira legyengült, hogy nehezen tud járni, ezért kellett a koncerteken bárszéken ülnie, és közben sétabotra támaszkodnia

– árulta el, és azt is elmondta, hogy Marie a nehézségek ellenére imád a színpadon lenni, az utolsó évek fellépései rengeteg pozitív energiával segítették a gyógyulását.

A Roxette-nek június 3-án jelenik meg a 10. lemeze, amiről egyelőre úgy vélik, az utolsó lesz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Könnyű