Megváltozik a forgalmi rend egy utcában Szombathelyen

Hétfőtől kell számítani a változásra.

Nemrég a szombathelyi polgármesteri hivatalból kaptuk a tájékoztatást, miszerint a Deák Ferenc utcában megváltozik a forgalmi rend:

Illusztráció
BZ

A Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Osztálya tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a Szombathely, Deák Ferenc utcában, a Paragvári utca – Akacs Mihály utca közötti szakaszon 2017. szeptember 18. (hétfő) napjától kezdődően az alábbi forgalmi rend változás lép életbe:

A Deák Ferenc utca egyirányú szakaszán ellenirányú kerékpáros forgalom számára kijelölt forgalmi sáv kerül kijelölésre. Az ellenirányú kerékpárforgalmat kerékpárpiktogram, haladási irányt jelző nyíl, kerékpáros nyom, kerékpársáv útburkolati jelek,

valamint közúti jelzőtáblák jelzik.

Kérjük a közlekedőket, hogy a megváltozott forgalmi rend miatt fokozott óvatossággal és csökkentett sebességgel haladjanak a megjelölt útszakaszokon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hasznos