Mennyi zsebpénzt kapnak, és azt mire költik a magyar gyerekek?

Komoly, reprezentatív felmérés készült, így már mindent tudunk. Azt is, hogy sok szülő feltételhez köti a zsebpénzt.

A 18 éven aluli gyermekek mindössze 22 százaléka rendelkezik bankszámlával, minden második esetben olyannal, amihez még nem férhet hozzá – derül ki a REGIO JÁTÉK megbízásából az NRC által készített reprezentatív kutatásból.

Mennyi a zsebpénz?

A 18 éven aluliak 65 százaléka kap költőpénzt havonta. Az óvodáskorú gyermekek többsége (55%) kevesebb mint 500 forintból, az alsósok már 1-2 ezer forintból (36%) vagy 500-1000 forintból (29%) gazdálkodhatnak.

Az általános iskola felső tagozatába járók havi 2-5 ezer forintra (33%), 500-1000 forintra (30%), illetve 1-2 ezer forintra (22%) számíthatnak, a 15 évnél idősebb társaik pedig 2-5 ezer forint (40%) közötti vagy 5000 forint (27%) feletti havi betevőben részesülnek.

Lakóhely

Lakóhely szerint is van eltérés, falun például sokkal elterjedtebb (70%) zsebpénzt adni, a városokban a szülők kétharmada, míg Budapesten kicsivel több mint fele (54%) biztosít havi költőpénzt gyermekének.

Illusztráció
moneynuggets.co.uk

Mire költik?

Az óvodáskorú gyermekek leginkább még a gyűjtögetés fázisában vannak, esetleg ételre, italra költik havi zsebpénzüket, ez nem változik a 7-10 évesek esetében sem, kiegészítve, hogy minden ötödik ilyen korú gyermek vásárol játékot is a saját pénzéből.

11 év felett már megjelenik a szórakozás is – tízből egy gyermek költ kikapcsolódásra –, a 15 éves vagy idősebb tinédzserek pedig ruhákra és egyéb kiegészítőkre sem sajnálják már zsebpénzüket.

Feltételes juttatás

A költőpénz nem jár mindenkinek alanyi jogon, ugyanis a szülők kétharmada leggyakrabban a jó iskolai eredményhez és magaviselethez, valamint az otthoni teendők elvégzéséhez köti a zsebpénzhez jutást.

Mikor beszélünk a pénzről a gyerekekkel?

A felmérésből kiderül: leggyakrabban 3 éves korban (25%) beszélnek először otthon a témáról, sőt van, ahol már a 2 éves gyermeket (17%) is elkezdik beavatni a pénzzel kapcsolatos kérdésekbe.

Összességében elmondható, hogy az első általános iskolás becsöngetéskor a tanulók 80 százaléka rendelkezik pénzügyeket illető információkkal.

Tízből hét család a témakör bemutatásához különféle játékokat is segítségül hív, ilyen például a Gazdálkodj okosan! és a Monopoly.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság