Mérei Tamás: Én ezt az ügyet lezártam

A csellóművész továbbra is azt mondja, kész a bíróság előtt vállalni szavait.

Kétségtelen, hogy a tegnapi nap Varnus Xavérról és Mérei Tamásról szólt Frissítés: Varnus Xavért a szombathelyi Mérei Tamás vádolta meg szexuális zaklatással 2017. November 17. 07:31 . Elsőként egy rádióműsorban, névtelenül mondta el Mérei, hogy egy orgonista zaklatta őt, még a rendszerváltás előtt. Varnus ebből magára ismerve a Facebookon posztolt egyet, amiben megvezte Méreit és hazugsággal vádolta.

Erre közlemény-cunami indult meg, hol Mérei, hol Varnus akarta magának az utolsó szót. Mérei végül ezzel az utolsó közleménnyel zárta le az ügyet.

KÖZLEMÉNY

Sajnálatra méltó és szánalmas a kialakult helyzet az engem közel három évtizeddel ezelőtt ért eset kapcsán. Méltatlan és megalázó, a parttalan vita pedig láthatóan nem vezet előbbre.

Az elmúlt napokban rengeteg újságíró, szerkesztő keresett meg, ám a továbbiakban nem kívánom "végig turnézni" a magyar médiát az eset kapcsán. Amit tudtam, elmondtam.

Ahogy korábban írtam, a tényeken nem lehet változtatni, és továbbra is fenntartom, hogy állításaimat hajlandó vagyok igazolni a bíróság előtt is.

Hangsúlyozom, hogy édesapaként a célom a jövőbeni hasonló események elkerülése volt, nem V.X. felelősségre vonása, lejáratása, ezért is nem neveztem meg őt.

Elgondolkodtató, hogy miért vacillálnak egyre többen, és miért félnek, hogy a hasonló történetüket nyilvánosságra hozzák?

A magam részéről az ügyet a nyilvánosság előtt lezártam, a továbbiakban nem kívánok nyilatkozni. Bízom a média területén dolgozók és a közvélemény megértésében!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek