Az alagsorbeli kőtár hazánk egyik legfontosabb kőemlék-gyűjteménye. Itt kaphatunk igazán valós képet arról, ahogy a Római Birodalom lakói az egyszerűen, könnyen írható anyagok mellett - mint például a bőr, a viasz vagy a papír - mit használtak még előszeretettel. Nos, kőtömböket. Mindannak ellenére, hogy ez az anyag sokkal nehezebben írható, tartóssága viszont önmagáért beszél. Most igazából nehéz is úgy tekinteni ezekre az tömbökre, mintha a mai kor Messenger-üzeneteinek elődjei volnának. Múzeumi közegben mindez műalkotássá lényegül - azért érdemes lenne a múlttól tanulni többet.
Ez az új állandó kiállítás is hosszú múltra tekint vissza, a kőtömbök az alagsort már 1908 óta uralják, de a kiállítás alapjait a Romkerti sétánynak is nevet adó Járdányi Paulovics István alakította ki még 1939-ben, aki a kőtömböket a római korban betöltött szerepük szerint csoportosította a későbbi kutatók számára. A mostani megújulás a Kubinyi Ágoston Programnak köszönhetően valósult meg.
Csapláros Andrea, a múzeum igazgatója elmondta, hogy a kiállított feliratok skálája is nagyon széles itt Szombathelyen, hiszen itt sírfeliratokról egészen az istenekhez szóló, könyörgő emlékekig számos téma előfordul a köveken. A múzeumok egyébként - folytatja az igazgatónő - sokszor megkérdőjeleződnek napjainkban, valamint meg is kérdőjelezik saját magukat, hogy hol van a helyük jelenleg, de az biztos, hogy a helyi identitás kialakítása és a folytonos gyűjtés, máig elengedhetetlen feladat, amellett, hogy a tudományos életben is részt kell venni mindezzel.
Bár megjegyzik, hogy a Kőtár egyébként egy népszerű része a múzeumnak, azért ha végignézzük, több az olyan résztvevő az átadáson aki éppen dolgozik: vagy a múzeum, vagy a sajtó részéről, vagy azért jött, hogy beszédet mondjon. Biztos a hőség.
Horváth Soma alpolgármester és dr. Szende László a Kulturális és Innovációs Minisztérium főosztályvezetője is beszélt a helyi, szombathelyi értékekről. A város nagyon messze nyúló múlttal rendelkezik, és szerencsére az emberek ezt érdekesnek is találják. Ha a városban sétálunk, elkerülhetetlen, hogy Savaria emlékeibe botoljunk.
Prof. Dr. Borhy László, az ELTE rektora, a beszéde közben említette meg, hogy ő nem beszédre, előadásra lett felkérve, így elnézését is kéri, hogy kicsit hosszúra nyúlik. Mondjuk ezt érdemes lett volna az elején, hogy a látogatók ne az előadás közben kezdjenek el fémesen kopogó kis stokedliket osztogatni, hogy a levegőtlen alagsorban ne legyen ájulás. Az előadás minden bizonnyal izgalmas volt annak, aki egyetemi szinten tanult történelmet, régészetet. Számomra, aki a középiskolai tanulmányaival lezárta - mint egyébként a legtöbb ember - olyan szinten tűnt specifikusnak, hogy még értelmiségi pályát végzett emberként is úgy éreztem, nem vagyok idevaló.
Úgy gondolom, hogy sok intézmény panaszkodik sokat arról, hogy kevés a látogató, de biztos vagyok benne, hogy ezt egy pusztán történelemért érdeklődő ember sem értette volna, így frusztráltságából adódóan inkább más délutáni programot keres. Ez az állandó kiállítás egy jó program lehet bárki számára, akit érdekel hol él, milyen múlt terül el a lába előtt és alatt. De fontos lenne, hogy valahol összeérjen a kereslet a kínálattal. De ahhoz nem beszélhetünk tudományos szakszavakkal a város lakóihoz.
