Meztelen férfiak kergettek meg egy hetedikes fiút Győrben

Egy Porsche sofőrje a nemiszervét mutogatta fiatal nőknek. Mindkét ügyben folyik a nyomozás.

Még február elején a győri Kálvária utcai általános iskolából edzés után tartott este hét óra körül hazafelé egy hetedikes diák, amikor a Bem térnél három pucér ember kergetni kezdte. Elindultak felé, ő pedig rohanni kezdett, a három meztelen meg utána. A fiú édesapja bejelentést tett a rendőrségen - írja a Kisalföld.

Az ügyben szeméremsértés vétség gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Győri Rendőrkapitányság, a fiút pszichológiai vizsgálatra küldték, úgy tűnik, jól van.

Mutogatós porschés

Tavaly szeptemberben egy szlovák rendszámú bérelt Porsche sofőrje több szigetközi településen az autó ablakát letekerve fiatal és középkorú nőknek a nemi szervét mutogatta Dunaszegtől Győrújfaluig több községben. A Kisalföld információi szerint, egy kamerafelvétel alapján a rendszámot is azonosították, sőt, a szlovák hatóság állítólag az autó bérlőjének nevét és címét is ismeri.

Ebben az ügyben is tart a nyomozás.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló