Ősszel már próbáltuk megírni, mihez kezdtek
Mit csinál ma Marton, Lazáry és Szakály - a három megbukott fiatal szombathelyi fideszes? 2014. November 27. 11:32 az előző önkormányzatban vezető szerepet betöltő fideszes politikusok, akikről feltételezhető, hogy a politikából való hirtelen eltűnésükben szerepet játszhatott a legendás kokóbotrány. Akkor csak a korábi alpolgármester Marton Zsoltról lehetett tudni, hogy életmódtanácsokat ad és szakácskodik, sőt, még reggeli rádióműsort is vezetett. Mostanra azonban jobban képbe kerültünk.
Marton otthagyta – avagy otthagyatták vele – a rádiót, és Szakály Gáborral, korábbi fideszes frakcióvezetővel szövetkezve közös vállalkozásba kezdtek. Egy belvárosi tésztaétteremben dolgoznak együtt. Marton a pult mögötti látványkonyhában készíti az ételeket, Szakály pedig például felveszi a rendeléseket. Marton ki is rakott Facebook-oldalára egy képet PastaBoyz címmel.
Szakály is megváltoztatta a profilképét. Semmi motor és vitorlás, mint eddig, maradt a konyhakötény.
Fotósunk is elment az étterembe, és megörökítette a két egykori főpolitikust, akik büszkén vállalták: így oldották meg a politikai offolás utáni létet.
A Marton melletti másik alpolgármester, Lazáry Viktor - akit az emlegetett kokainos ügy yachtján egyesek szerint lekameráztak, amint jellegzetes pózban görnyed egy asztal fölé, és persze azóta sem derült ki, hogy ő volt az vagy sem - viszont más utat választott, jobban mondva maradt az öltönyös szakmánál. Ügyvezetője lett a még tavaly alapított VDW Mentor Projektfejlesztő Kft.-nek. Arról nem tudni, hogy a cég dolgozik-e valamin.