Mit csinál ma Marton, Lazáry és Szakály - a három megbukott fiatal szombathelyi fideszes?

Lazáry Viktor, Marton Zsolt és Szakály Gábor. Az elmúlt négy évben jól megjegyezhettük mindhármuk nevét. Ma már nem politikusok, vitorláznak, életstílus tanàcsokat adnak és család alapításra készülnek.

A Fidesz fiatal városvezetői, Lazáry, Marton és Szakály az ez évi önkormányzati választások után teljesen eltűnt a szombathelyi közéletből. Marton már a nyáron bejelentette, hogy nem indul újra. Lazáry, a drogbotrány után Önök szerint ki szívja fel a fehér port a videón? 2013. September 26. 10:24 , szinte észrevétlenül kopott ki a közéletből. Szakály pedig, saját bevallása szerint önként tért vissza civil munkájához. A Fidesz pedig egy szó magyarázat nélkül vált meg a kínossá lett hármastól.

Marton Zsolt médiázik

Ilyen éles váltással ritkán találkozunk: tizennégy politikában eltöltött év után Marton Zsolt szeptembertől rádiós műsorvezető, szerkesztő lett az állítólag közvetve általa is tulajdonolt Friss rádióban. Ez a rádió egyébként folyamatosan, rendkívül nagy mennyiségű önkormányzati hirdetéseket kap, és közöl le most is. Ja és tavasszal elindította Egyél jót nevű gasztroblogját is. Anno Hende Csabát tartotta példaképének, de most már azt is el tudjuk képzelni, hogy Bochkor Gábor is felkerült a követendő nagy elődök listájára. Ám egy

Mautner kontra Marton

sem mutatna rosszul óriásplakáton hirdetve.

A novemberi közgyűlésen, már tudósítóként
VB

Bár az első közgyűlés Három az alpolgármester, és kétharmados Fidesz többség a bizottságokban 2014. November 03. 09:42 alapján úgy tűnik, a volt alpolgármester mégsem tud teljesen elszakadni a közélettől: átállva a sajtó oldalára, tudósított róla. A másodikon azonban már nem vett részt, de ki tudja, mit hoz még a jövő?

Ennek azonban olyan egyszerű oka is lehet, hogy szabadságon volt: Facebook-oldala szerint barátnőjével Tenerifén pihenték ki az év közbeni fáradalmakat, egy kis nyarat csempészve a télbe.

Martonnak állítólag más üzleti vállalkozásai is vannak, nem csak a megyében, hanem a Balaton partján is, ám erről pontosabbat nem tudunk. Marton Zsoltot megkerestük telefonon, elmondta, hogy nagyon jól érzi magát rádiós műsorvezetőként és mindenki tudhatja, hogy mi van vele aki hallgatja az adott frekvenciát.

Lazáry Viktor vizezik

A volt alpolgármester úgy tűnt el a politikából, mintha ott sem lett volna. Miután az országos botrányt kiváltó "fehér poros" drogügy kirobbant Elrendelték a nyomozást a szombathelyi drogügyben 2013. September 30. 13:49 , már csak a közgyűléseken lehetett látni, alig-alig volt nyilvános megjelenése. Azért egy jó szemű olvasónk felfedezte őt a karnevál alatt, amit Hende Csaba társaságában nézte a felvonulást a Városháza teraszáról. Nem hiába gondolták sokan úgy, hogy Lazáry Budapesten kap majd politikai munkát - ám erről mostanában nem hallani. Szombathely 11. választókörzetének egykori képviselője ma is a Vasivíz Zrt. Felügyelő Bizottságának elnöke, ebből származó jövedelme havi 131. 000 forint.

Egy idei Falco meccsen, civilben.
Vágvölgyi Bálint

Facebook-oldalán még mindig a Polgármesteri Hivatal a munkahelye. Meg nem erősített információink, azaz városi pletykák alapján, a Savaria mozi környékén szeretne polgári otthont vásárolni, barátnőjével, dr. Takáts Eszterrel, aki nem más, mint dr. Takátsné dr. Tenki Mária képviselő asszony lánya.

Lazáry Viktort visszahívott bennünket, miután megpróbáltuk telefonon elérni, hogy nem kíván nyilatkozni,

főleg a nyugatnak nem

, és hangsúlyozta, hogy már nem közszereplő.

Szakály Gábor elvitorlázott

Puskás Tivadar volt személyi titkára, a Fidesz egykori frakcióvezetője - lapunk szavazásán 2010-ben a közgyűlés

legjobb pasijának Szakály Gábor a legjobb pasi a szombathelyi közgyűlésben! 2010. March 11. 13:59

választott Szakály - saját bevallása szerint sosem volt főállású politikus. Az igaz, hogy sosem tartozott közvetlenül a városvezetők körébe, de tanácsnokként magas pozíciót töltött be. Egyes médiumok szerint ő is belekeveredett a Lazáry-féle botrányba. Azonban nyilatkozatai szerint nem emiatt döntött úgy, hogy visszatér civil foglalkozásához. (Szakály eredetileg szociális munkás diplomával rendelkezik.)

Igaz, Puskás még megpróbálta megmenteni Szakályt, akivel régóta jó viszonyban volt, de ez év júniusi kabinetfőnöki kinevezése egyike volt a legrövidebb ideig tartó munkáknak, gyakorlatilag két nap múlva visszavonták a kinevezést. (Vagy ahogy mondták akkoriban: visszavonatták Puskással.) Az okairól itt írtunk Nem csak a közgyűlésből kellett távoznia a szombathelyi testület „legjobb pasijának” 2014. June 25. 16:24 . Hogy stílusosak legyünk, szó szerint más vizekre evezett, Facebook-oldala szerint a nyáron hobbijának hódolt: vagyis a vitorlázásnak. Amúgy meg egy szépséges vizsla boldog tulajdonosa.

Szakály Gáborral is megpróbáltunk beszélni, de nem tudtuk elérni telefonon.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Kipotyognak a szombathelyi Fidesz erős emberei?

Állítólag Lazáryt, Martont és Szakályt sem indítják az önkormányzati választásokon.

Lazáry Viktor belebukott a kábítószergyanúba?

A szombathelyi alpolgármester nem indul a választásokon, állítólag vállalhatatlan lett a Fidesz számára.

Bréking: Marton Zsolt kiszáll a politikából

A szombathelyi fideszes alpolgármester az imént tette közzé a Facebook-oldalán, hogy 14 év politizálás után visszavonul....

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet