Már több mint 200 ezer jegy elkelt az 56 nap múlva, augusztus 19-én kezdődő budapesti atlétikai világbajnokságra.
A Nemzeti Atlétikai Központ közösségi oldalán Németh Balázs, a Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója elmondta, vannak olyan versenynapok, amelyekre már egyáltalán nem lehet kapni belépőket.
A jegyértékesítés december közepén kezdődött.
A küzdelmek augusztus 19. és 27. között kilenc napon át zajlanak majd a Nemzeti Atlétikai Központban több mint kétezer atléta részvételével, akik több mint kétszáz országból érkeznek Budapestre.
Minden este legalább három döntőt láthat majd a közönség, és minden este lesznek magyar atléták is a mezőnyben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!