Miért csökkentette a Szent János Kórház a Covid-osztályokon dolgozók óradíját?

Azt mondják, már kisebb teher hárul az ott dolgozókra.

A Szent János Kórház vezetése a koronavírusos betegeket ellátó Covid-osztályokon dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját csökkentette kiemelten magas, 150 százalékos díjra a járványhelyzet javulásával - olvasható a kórháznak az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.

"A járványhelyzet javulásával és a fertőzöttek számának csökkenésével ma már lényegesen kisebb teher hárul a Covid-osztályokon dolgozókra is, ezért az extra magas óradíj kiemelten magasra, 150 százalékra változott, ami országos szinten még mindig a legmagasabbak közé tartozik" - írták.

A kórház arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció egy a birtokukba került levél alapján azt közölte, a Szent János Kórház főigazgatója a járvány idején csökkenti a Covid-osztályokon dolgozók fizetését.

Koronavírus - A fővárosi Szent János Kórház
MTI/Balogh Zoltán

A kórház vezetése azt írta: a Szent János Kórház a koronavírus-járvány első napjától biztosította a kiemelt kockázatú ellátóhelyeken dolgozók extra magas, 180 százalékos óradíját.

"Mivel intézményünk a legnagyobb ellátók egyike (csúcsidőben légúti ambulanciát, 3 izolációs - ebből egy lélegeztető - osztályt és karanténkórházat üzemeltettünk 140-150 bent fekvő beteggel), ez az intézkedés nagy számú dolgozónkat érintette" - tudatták.

Hozzátették: egyéb vezetői intézkedéseket is hoztak - széles körben biztosított homeoffice-lehetőség, 15 nap fizetett távollét a gyermekelhelyezést megoldani nem tudó szülőknek, rugalmas munkaidő -, amivel igyekeztek megkönnyíteni a munkavállalók életét, "aminek köszönhetően senki nem vesztette el az állását vagy került anyagi krízisbe a veszélyhelyzet alatt".

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek