Vegyes a társaság, a nyugdíjas szekcióba, az első sorok egyikébe tolakodom. Körbenézek, a negyvenes-ötvenes korosztály teszi ki a teltház javát. Mellettem egy elegáns miniszoknyás, combig csizmás nagymama épp egy slamposabb nénit szól meg, nézd, böki oda barátnőjének, nem átall az meg melegítőbe idejönni,
Zorán igazi művész, ennél többet érdemel
. (Nem is melegítő volt, csak egy sokzsebes turis nadrág – de ez most mindegy). Gyorsan végigmérem magam, talán átcsúszom a léc alatt, jöhet a művészet, leülök a néni mellé…
Ó ne, ó ne, sohase higgyetek a szemeteknek
Zorán 69 éves, atya Isten, csak az tűnik fel (jó tíz éve nem láttam már élőben színpadon), hogy érettebb, ezzel együtt mélyebb tónusú a hangja (lehet, a megfázás), még melankolikusabb és még arisztokratikusabb jelenség. Amióta Cseh Tamás elment, ő maradt a nagy generáció utolsó gitáros ikonja, megállapodott, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas énekes-gitáros. A koncert elején ingujjra vetkőzik, sötét zakóját a székre igazítja, a legvégén a mikrofon drótját lazán az állványra csavarja – utánozhatatlan elegancia és mértéktartás sugárzik belőle. Stílusa van. Mintha golfozni készülne, úgy csap a húrok közé.
A Zoránt kísérő zenészcsapat összetétele is majdnem változatlan, egyedül a dobos nem ért rá, aki helyette beugrott, egy estére tanulta be a repertoárt. A ritmusszekcióban ülő Horváth Kornélt nem lehet eleget dicsérni, ahogy Sipeki Zoltán gitárjátékát sem lehet említés nélkül hagyni, már miattuk megéri egy ilyen koncertre befizetni magunkat. De itt van Lattmann Béla basszusgitáros, a billentyűknél Kovács Péter Kovax. Ahogy Zorán hangát körbeölelik a női hangok (Óvári Éva, Kabelács Rita és Péter Barbara), abba beleborsózunk. A hangszerelés frissességét és játékosságát élvezzük leginkább, a csapatjáték első osztályú.
Inkább jelszavakat ordibálj
A koncerten szólókarrierjének (30-40 év) legnagyobb slágereit fűzi egybe, sokszínű válogatást kapunk, közbeékelve néhány új dallal, az október elején megjelent stúdióalbumról, a Körtáncból. Összekapcsol nagy és kis generációkat, az egyik dalból markáns közéleti kritika, a másikból életöröm és bölcsesség árad.
Zorán nagy titka, hogy nem fásult bele saját nagyságába, és jó helyre ültet le jó embereket. Kiváló muzsikusokkal dolgozik, új lemeze szövegét is Dusán írta, és Presser a nyolc dal szerzője. Bevált recept, hallgatásra érdemes anyag, kompromisszumot nem ismerő alaposság, és jó arányérzék jellemzi.
Az ízelítő arra jó, hogy érdeklődést keltsen, arra nem, hogy elmélyülhessünk benne. Dusán szövegeiben ott érzem a hatvanas évek szűk levegőjét, a szövegekben burkoltan ott lapul (az örök sötétség) a kritikai él, mély iróniával és életbölcsességgel fűszerezve. Bekattan a régi beidegződés, a sorok között olvasás.
Persze, gondolom azt is, változnak az idők, jó dal a címadó Kóló, gyönyörű, de nem hiszem, hogy lesz tere és ideje, hogy igazán kiforrja magát.
Ó ne, ó ne, sohase higgyetek a szemeteknek… teli torokból zengi a sportház. A színpadon Zorán másodszor mosolyodik el, súlya van ennek is, sok-sok száz hang fonódik egymásba, megindul a körtánc, így csendesülésben, csak a lábak verik a ritmust.
