A legtöbb családban izgatott ajándékkereséssel telt december hatodikának reggele. A gyerekek a csizmákat fürkészték, ajándék után kutatva. Vannak azonban gyerekek, akikre kórházi ágyban köszöntött a reggel. Az infúzió, injekció és a gyógyszerek Mikuláskor sem maradhatnak ki.
Az nagy ajándék lenne, ha nem kellene szurit kapnom!
- mondta egy széken ülő apróság, Mikulás-várás közben. És már csak ez az egy szívből jövő mondat is elárulja, mennyire átértékelődnek a fontos dolgok a kórház falai között.
A folyosói társalgóban gyűltek a kicsik és nagyok. Néhányan anyukájuk, vagy apukájuk ölében gubbasztottak Zsebibabaként, onnét pislogtak kíváncsian az ajtó felé. Először a Könnyed Én Zenekar érkezett, hogy a közösen énekelt „Hull a pelyhes” dalra megérkezzen a Mikulás is.
Ez jó, ez tényleg igazi! Nézd a szakállát!
- lelkendezett egy fiúcska, akiben már kételyek lakoztak. Valószínűleg már látott álszakállas Télapót, most viszont megbizonyosodott róla, hogy a Mikulás valóban létezik. Az idős puttonyos Mikulás a szombathelyi arborétumból érkezett, a Kámoni Arborétumért Egyesület rendezvényéről. Ott kérték meg ugyanis, hogy véletlenül se feledkezzen meg a kórházban fekvő gyerekekről.Előkerült a Mikulás papírosa és egymás után szólította ki név szerint a gyerekeket. Jöttek is örömmel, hogy meghallgassák a jó és rossz tulajdonságaikat (az utóbbiból volt kevesebb), majd átvették a megérdemelt ajándékcsomagjukat. Talán csak rosszul hallottuk, de amikor az első szájmaszkos, infúziót toló fiúcska odatipegett a Mikulás bácsihoz, akkor annak mintha megremegett volna a hangja. És a krampuszlánynak is valószínűleg csak a kórház száraz levegője miatt csordultak ki a könnyei, amit elfordulva próbált gyorsan letörölni.
Mikulás bácsi, ezt magának rajzoltam!
- mondta az egyik láthatóan izguló legényke, kesztyűs kezével átnyújtva a gondosan elkészített alkotást. Az ágyban fekvő fiúhoz odaballagott a nagyszakállú, ágyhoz vitte az ajándékot.
Kaptak édességet a krampuszoktól a szülők és nővérek is, majd a zenekar ismét rákezdett egy téli nótára és a Télapó elballagott meglátogatni a többi gyereket.
Hallottuk a Mikulástól, hogy jó tanuló vagy!
- léptünk oda egy szájmaszkos kisgyerekhez, mire hevesen bólogatott.Bár csak rossz tanuló lenne, de...
- harapta félbe a mondatot az anyukája. A kórház az a hely, ahol gyakran félszavakból is értjük egymást.
Egy kórteremben fekszem azzal a fiúval, akit ágyastól toltak ki. Sokszor panaszkodik, hogy nagyon fáj neki, de nem tudunk segíteni. Most olyan jó volt, hogy nevetni láttam, elfeledkezett a fájdalmáról
- mondta széles mosollyal egy hamarosan 16 éves fruska, aki mindig úgy állította betegtársa ágyát, hogy az jól lásson. Hiába számítanak már idősnek az osztályon, egy vele egykorú fiúval ők is aktívan részt vettek a Mikulás-várásban. A betegség összehozta őket, egy húron pendültek és a lány mosolya másokra is átragadt.
Egy vérkészítményt tartalmazó palackot toló fiúval és édesanyjával beszélgettünk, amikor a fruska felfedezett egy tréfás parókát a polcon és kopasz, szájmaszkos barátja fejébe nyomta. Hangos kacagás szállt a folyosón, a nővérek pisszenéssel jelezték, hogy kicsit halkabban kellene örömködni, de ők is nevettek a látványon.
Nem nézek ki hülyén?
- gyanakodott a fiú, ám megnyugtattuk, hogy valóban nagyon hülyén néz ki, de ez senkit nem zavar. Kis vonakodás után még a fotózásba is belement.
Ugye jövőre már nem itt találkozunk?
- kérdezte kifelé menet a Mikulás és a gyerekek megígérték, hogy inkább ők látogatnak el egy év múlva a Kámoni Arborétumba, hogy a Mikulás-bácsinak ne kelljen olyan sokat lépcsőznie.
