Sorra bukják el vagyonuk nagy részét a válság miatt a milliárdosok. A vesztesek többsége a techrészvényesek között van - írja összeállításában a Bloomberg.
Elon Musk, a SpaceX- és Tesla-alapítója is szegényebb lett, összesen 66 milliárd dollárt veszített, elsősorban a technológiai vállalatok részvényeinek visszaesése miatt. A becsült vagyona így a tavalyi, 340 milliárd dolláros szintről 204 milliárd dollárra csökkent.
A világ leggazdagabbjainak listáján második helyen van a francia Bernard Arnault, az ő vagyona 38,2 milliárd dollárral, a harmadik helyen szereplő Jeff Bezosé pedig 65,7 milliárd dollárral csökkent.
Az indiai Gautam Adani az egyetlen a 100 leggazdagabb közük, akinek nőtt a vagyona. Adaninak azonban a techiparon kívül az az energiaiparban is komoly érdekeltségei vannak.
Nincs benne a top 100-ban a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg, de ő a vagyonának több mint kétharmadát elbukta idén. 87,3 milliárd dollárt veszített, így vagyona most 38,2 milliárd dollár.
A legnagyobbat a kínai–kanadai Csangpeng Zsao, a Binance, a volág legnagyobb kriptotőzsdéjénak alapítója bukta. Ő 72,6 milliárd dollárt vesztett idén, és már csak 23,2 milliárddal rendelkezik, vagyis a vagyona mintegy háromnegyedét elvesztette.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!