Rendkívül nehéz éven vagyunk túl, és nem is tudjuk, hogy mi minden áll még előttünk. A koronavírus-járvány fenekestül felforgatta a mindennapjainkat, teljesen átírta az életünket, kapcsolatainkat, szokásainkat. Azon felül, hogy sokaknak a megélhetése is kockán forog, lelkileg is rettentően megviseli az embereket a bizonytalanság, a bezártság, ami ki tudja, még meddig tart.
Tavaly tavasszal sokan egy kis feltöltődésként, pihenésként élték meg a karantént. Lelassult az életünk, majd nyáron egy kicsit feléledtünk, aztán ősszel kezdődött elölről minden. Ezt viszont már sokkal nehezebben éljük meg.
Mostanra temérdek negatív hatását is megtapasztalhattuk az ingerszegény környezetnek. Hogy nem tudunk beülni egy kávéra vagy egy finom ebédre, vacsorára a családunkkal, barátainkkal; és nem elég, hogy nem lehet utazni sem, de még egy jó sör vagy bor felett sem tudjuk kiereszteni a gőzt hétvégente.
Minden nap ugyanolyan
Felkelünk, elmegyünk dolgozni, aztán esetleg bevásárolni, elintézni néhány ügyet és irány haza. Hiszen este nyolc után kijárási tilalom van, a kutyát is csak 500 méteres körzeten belül sétáltathatjuk. Persze van lehetőségünk összefutni a szeretteinkkel, de ezek a találkozók már egyáltalán nem olyanok, mint régen. Ráadásul most még az időjárás sem áll a mi oldalunkon, egyszer az eső esik, másszor a hó, hideg van és sötét, így sokszor kedvünk sincs kimozdulni. Mindezt pedig a szombathelyi mentálhigiénés szakember, Rettegi Zsolt is megerősíti.
„Az ember élete többféle dolog harmóniájában telik jól. Ha bármiből túl sok van az életünkben, az megbontja az egyensúlyunkat. Nem tesz jót, ha túl sok a sötét és az sem, ha túl sok a világos. Van ugyanis egy egyensúlyigény az ember életében, fontos, hogy a fény és a sötétség kiegyensúlyozottan váltakozzon. Így amikor van egy tartósan sötét állapot, amikor borúsabb, hűvösebb az idő, ami a bezárkózásra ingerli az embert, akkor az megbontja az egyensúlyt és senki sincs szívesen egy ilyen helyzetben” – mondja.
Az embernek azonban szüksége van impulzusokra. Amikor van egy ilyen sötétebb, bezártabb időszak és emiatt kevesebb inger ér minket, az egy olyan helyzetet teremt, amiben lecsökken a természetes fejlődési potenciálunk. A fejlődés pedig nem csak gyermekkori kérdés, hanem egész életünk története. Bent élünk egy rendszerben, egy világban, ahol hatások érnek bennünket, amiket lereagálunk. Ha pedig ezt nélkülöznünk kell, nem fogjuk jól érezni magunkat a bőrünkben.
„A születésünktől egészen a halálunkig fontos az életünkben, hogy mindennap megéljünk valamit, illetve bizonyítsuk, hogy jobbak vagyunk annál, mint amilyenek előző nap voltunk. Amikor pedig ebben korlátozva vagyunk, az nem esik jól, nincs ránk jó hatással és mentális hiányként mutatkozik” – magyarázza a szakember.
De hogy ez a hiány kiben milyen szintű vagy erejű lesz – akár egyszerű lehangoltságról van szó, vagy magáról a depresszióról –, az függ attól, hogy éppen mekkora a terhelhetőségünk, mennyire bontja meg az egyensúlyunkat egy ilyen állapot, mennyire vagyunk hiányállapotban. Ha pedig nincsen nagyon kedvünk kimozdulni és nincs alkalmunk másokkal találkozni, akkor az emberi életnek egy másik alapvető hiányát éljük meg.
Jelen helyzetben pedig már nem is a sötétség az igazi ellenségünk. Rettegi azt mondja, hogy ha a kapcsolataink beszűkülnek, akkor egy újabb alapvető hiánnyal kell megküzdenünk. Azt vallja ugyanis, hogy az emberi életnek az ad értelmet, hogy ebben az időbe zárt életben találkozni tudunk egymással és ebből tudunk építkezni, gyarapodni. Amikor pedig ezek a találkozások beszűkülnek, mi magunk is kevesebbek vagyunk. Nincs igazán kedvünk megmozdulni és akár tudatosan, akár tudatlanul is csökkentjük a kapcsolati lehetőségeinket. Mindez pedig akár mentális zavarokhoz is vezethet.
Mit tapasztal a szakember?
Rettegi azt mondja, hogy alapjáraton sem szokták felkeresni ilyen gondokkal és most sem szaporodtak meg a segítségkérések. Méghozzá éppen azért, mert ilyenkor az ember begubózik, nem keresi a társaságot. Így pedig hiába is lenne rá szüksége, nem kér segítséget, mert lehet, hogy észre sem veszi magán, hogy mi is történik vele éppen. Nagyon tudatosnak kell lennie annak az embernek, aki képes felfedezni magán ezt az állapotot és segítséget is kér.
„Kissé szélsőséges példa, de senki sem ébred úgy egy reggel, hogy ma nincs kedve találkozni senkivel, úgyhogy elmegy valakihez segítséget kérni” – magyarázza. Ezért is fontos, hogy odafigyeljünk azokra, akik ilyen helyzetbe kerülnek, mert pont nem abban az állapotban vannak, hogy kinyíljanak és elmondják a problémájukat. Tehát ebben az időszakban a társas odafigyelést kell előtérbe helyezni, rendkívül megnő ugyanis ennek a szerepe az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben.
Mit tehetünk ilyen helyzetben?
Szerencsére sok információ, hatás és életmódbeli tapasztalat áll a rendelkezésünkre. Az ember mindenképpen felelős minden napjáért, nem csak világosban, hanem a sötétben is oda kell figyelnünk magunkra. Vannak olyan alapvető lehetőségeink, amik kompenzálják vagy kiszakítanak minket ezekről a szomorú, bezárt, lehangolt állapotokból.
A mozgás például mindenképp ide tartozik. Ha valamilyen kapacitáshiányunk van mentálisan és ne adj isten, stressz okozza, a kardiomozgásnak óriási szerepe lehet a javulásban. Bármi, ami egy ismétlődő mozdulaton alapul és kevés odafigyelést igényel, nagyon jó tud lenni. De nem kell óriási dolgokra gondolni, ilyen például egy egyszerű séta is. A szakember szerint viszont az időtartam sem mindegy, szerinte legalább 40 percet érdemes a mozgásra szánni, így ugyanis közvetlenül hatni fog a vitalitásunkra.
Lényeges a fénykeresés is, ki kell használni a természetes fény adta időszakokat. Ha már egy kicsit süt a nap és van rá módunk is, akkor menjünk ki egyet napozni. Rettegi azt mondja, sokszor azzal hibázzuk el a fény és a sötétség dilemmáját, hogy villanyt kapcsolunk, sokáig fent vagyunk vagy képernyőt bámulunk késő este, ettől pedig az agyunk azt hiszi, hogy nappal van. Pedig ez egy átverés, tehát nem is egy jó technika. Figyelembe kell vennünk, hogy a szervezetünknek van egy pihenőciklusa, különben csak ártani fogunk magunknak.
Tudnunk kell jól élni az idővel. Amikor kicsúszik alólunk a talaj és nem vagyunk egészen topon mentálisan, akkor az időnket sem tudjuk jól átélni, nem tudjuk jól megszervezni a napjainkat és szétszórtak leszünk. Ilyenkor nagyon jót tesz, ha tudatosítjuk magunkban az időfelhasználásunkat, hogy mire mennyi időt fordítunk. Jöhetnek például a napirendek, de nem kell kényszerességre gondolni, elég csak annyira, hogy legyen ritmusa a mindennapjainknak.
A legfontosabb pedig, hogy odafigyeljünk a kapcsolatainkra, még akkor is, ha nem vagyunk a helyzet magaslatán, hiszen alappillérei az életünknek. Rettegi varázslatos dolognak tartja a kapcsolatiságot, de mint mondja, sajnos nem mindenkinek adatnak meg a jó kapcsolatok. Egy jól megélt kapcsolattal viszont a mentális zavaraink döntő többségét kompenzálni tudjuk vagy akár képesek vagyunk teljesen elkerülni is azokat, illetve meg tudunk erősödni általuk. Mindezzel pedig hihetetlenül sokat segíthetünk a lehangoltságunkon, a rossz mentális közérzetünkön.
Ezek mind olyan segítségek, melyeket mi is meg tudunk tenni saját magunkért.
Mi a helyzet, ha egy baráton, családtagon vesszük észre a bezárkózás jeleit?
Van a segítésnek egy nagyon fontos szabálya: segíteni csak annak lehet, aki kéri – mondja a szakember. Ezért, ha valaki bezárkózik és éppen nincs a kérés állapotában, akkor korlátozottak a lehetőségek is a segítségnyújtásban. Nem azzal segítünk, ha azt mondjuk, hogy „Figyelj, ne legyél már ilyen meg olyan”.
Utasításra ugyanis nem tud jobb kedvre derülni az ember, ezzel csak növeljük a szorongását és a rossz érzését, hiszen elvárásokat zúdítunk rá, miközben éppen teljesítménymínuszban van. Egyszerűen, ha érezzük, hogy a másik lehangolt, legyünk ott mellette. Az olyan gesztusok, minthogy megkínálod teával és közben váltatok néhány szót, rengeteget segítenek.
Ha ad lehetőséget rá, abban is lehet segíteni, hogy strukturált legyen az ideje. De ha ez nem lehetséges, akkor az is nagy segítség, ha mondjuk reggelente felébresztjük és nem hagyjuk, hogy kenőmájasként átaludja a napot. A legfontosabb, hogy olyan lehetőségeket kell biztosítanunk, amikkel tud élni.
Jótékony hatása is lehet ennek a hosszú téli álomnak?
Rettegi azt mondja, abszolút. Szükségünk van ugyanis a pihenésre, ráadásul a téli sötétségnek jótékony hatása is van. Az éves életciklusban olyan ez, mint az alvás a mindennapjainkban, hiszen ha aktívak vagyunk, akkor szükségünk van pihenésre is. Amikor nem alusszuk ki magunkat, másnap nincs energiánk dolgozni vagy tanulni. Ugyanez igaz az életciklusunkra is. Tehát ha itt Közép-Európában nem lenne tél a bioritmusunkban, ami kicsit lelassulásra késztet, akkor nem lenne energiánk egy jól felfokozott nyárhoz sem.
„A mostani időszak óriási lehetőség a belső odafigyelésre. ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy a koronavírus előtti életstílusunk mentálisan jót tett nekünk. Sőt, biztosra merem mondani, hogy nem. Ne feledjük el, hogy van ennek a lelassulásnak értéke, nem feltétlenül az ellenségünk. De ha érezzük magunkon, hogy fokozottan hat ránk, hogy lehúz minket és már nem érezzük jól magunkat, nem olyan, mint egy pihentető alvás, akkor el kell gondolkodni, hogy mivel tudunk segíteni magunkon” – magyarázza Rettegi.
Úgy gondolja, jó hatással lenne ránk, ha megszoknánk egy lassabb és kevesebb ingerrel elárasztott életvitelt. Bár szükségünk van az ingerekre az egészséges fejlődéshez, de a túlingerelt állapot mentális zavarhoz is vezethet. A világ fejlődése, az alkalmazkodás, az elvárások, az élettempó véleménye szerint már egy túlingerelt állapotot jelentett az ember életében. Tehát most jó esélyünk van arra, hogy megtanuljunk lassabban élni.
„Eleve az én mentálhigiénés gondolkodásom kulcsa az életegyensúlyok megtalálása. Ha bármiből tartósan túl sok van, az nem jó. Mindegy, hogy sokat sportolunk vagy keveset, sok kapcsolatot ápolunk vagy keveset, sok fény van vagy kevés. A sok és a kevés is zavarokat okozhat. Karanténban keressük a találkozást, de amikor mindennap nyakig vagyunk találkozásokkal, akkor az egyedüllétet kell keresni. És ha hűségben vagyunk saját magunkkal, akkor ezt belül pontosan érezzük, csak nem mindig vesszük komolyan a belső hangunkat vagy ráfogjuk valamire, és nem teszünk ellene” – mondja.
A tavaszi karantén például határozottan jót tett sokaknak, hiszen temérdek dolgot el tudtak maguk körül intézni, amikre azelőtt nem volt módjuk. Ez pedig azt jelenti, hogy ezeket mindig is akarták a lelkük mélyén, csak elrejtették maguk elől, ami frusztrációhoz, szorongáshoz is vezethet.
„Tegyük fel magunknak a kérdést, hogy mit tanultunk a koronavírusból. Mennyi énidőre van ahhoz szükségünk, hogy egyensúlyban tartsuk magunkat? Tudunk-e munkát kitalálni vagy kereteket szabni magunknak? Több kapcsolatot kell létesítenünk vagy inkább csökkenteni a mennyiséget? Kevesebbet utazni vagy többet? Tehát ha mást nem is nyerünk ebből a karanténos időszakból, minthogy az egyensúlyhoz kötődő kérdéseinket újra feltegyük és a tapasztaltak alapján megválaszoljuk, akkor kiváló esélyekkel és kilátásokkal futunk neki a folytatásnak. Mert tehettünk valami olyat saját magunknak, amiben sokkal komfortosabban és harmonikusabban tudunk jelen lenni. Ebben tudunk növekedni” – zárta mondandóját.
