A pápa ötödik alkalommal hirdette meg a szegények világnapját. Ebből az alkalomból találkoztak a Ferences rendház szerzetesei a szombathelyi hajléktalanokkal, és meg is vendégelték őket egy nagy ebéddel a Zanati úti szállón.
A szerzetesek már reggel óta főztek és sütöttek, a finom ételeken kívül egy kis pogácsa is került a tányérokra.
Tokár János plébános elmondta, hogy nemcsak megvendégelik a nehéz sorsú embereket, de el is beszélgetnek velük az eddigi életükről, valamint arról, hogyan jutottak ilyen sorsra és miként élik meg a mindennapokat.
Mint mondja, mindenki sorsa fontos, mindenki megérdemli az odafigyelést. Még akkor is, ha a társadalom sokszor egy útban lévő szemétként kezeli őket. Az egyik szerzetes például furulyán játszott, amin egy hölgy annyira elérzékenyült, hogy elsírta magát.
Tokár János azt is elárulta, úgy érzi, hogy érzékeny, jó lelkű emberek vették körül, akik örülnek az apró dolgoknak is.
Mi is beszélgettünk velük egy kicsit, és azt el kell mondanunk, hogy az élet bizony önhibájukon kívül is ki tud szúrni az emberekkel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!