Minden idők egyik legnagyobb pénzügyi bukását szenvedte el a Facebook

Mindenféle bajok vannak a cégnél.
Nagyot gyengült a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms részvénye a csütörtöki tőzsdei kereskedelemben egyebek mellett a piaci várakozásoktól elmaradó éves előrejelzése miatt, és azért, mert történetében először csökkent negyedéves bázison az aktív felhasználók száma - írja az MTI.

A nap végére a piaci tőkeérték csökkenése a legnagyobb lehet, amit amerikai vállalat valaha elszenvedett.

A Facebook anyavállalata, a Meta Platforms részvénye 26 százalékos veszteséget szenvedett el a csütörtöki tőzsdei forgalomban, piaci tőkeértéke így több mint 200 milliárd dollárral csökkent. Az árfolyamesés magával rántotta az egész technológiai szektort is.

A piaci zárás előtt bő két órával a technológiai részvényekkel súlyos Nasdaq Composite index 2,6 százalékos veszteségben járt. Az index január folyamán így tíz százalékot veszített, ami a legnagyobb csökkenése a koronavírus-válság elején bekövetkezett piaci összeomlás, 2020 márciusa óta. Az úgynevezett FAANG csoport, vagyis a Facebook, az Amazon, az Apple, a Netflix és a Google anyavállalata, az Alphabet cégek együtt már 400 milliárd dollárt veszítettek el piaci tőkeértékükből az év elején.

A Meta részvényének esését egyrészt a Facebook várakozáson aluli negyedéves eredménye váltotta ki, de sokkal inkább tulajdonítható az idei évre megfogalmazott borús előrejelzésnek. Mark Zuckerbeg, a Meta vezérigazgatója a kilátások romlását részben az erősödő konkurenciának, ezen belül is a TikToknak tulajdonította, valamint az Apple szigorításának a személyes adatok kezelésében.

A Meta negyedik negyedévi jelentésében az első alkalommal számolt be aktív felhasználói számának csökkenéséről az előző negyedévihez képest.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság