Szeptember 1-je és szeptember 11-e között összesen 93 esetben vált szükségessé az iskolaőrök intézkedése – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a 24.hu megkeresésére. A rendőrség válaszából kiderült, hogy az intézkedésének jelentős részét a bűnmegelőzési célzattal alkalmazott figyelemfelhívások jelentették, és mindössze
két alkalommal kellett testi kényszert alkalmazni.
A lap térképet is készített az esetek alapján:
Ebből kiderül, hogy a legtöbb intézkedés magasan Nógrád megyében történt, összesen 26 alkalommal avatkoztak be, második a listán Borsod-Abaúj-Zemplén megye 17, míg harmadik Jász-Nagykun-Szolnok megye 15 intézkedéssel. Ugyanakkor két megyében egyetlen alkalommal sem intézkedtek iskolaőrök az őszi tanév első két hetében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!