Mióta megtámadta Ukrajnát, megugrott Putyin népszerűsége Oroszországban

Egy független közvéleménykutatás állítja ezt.

A Levada Center – amely Oroszország független közvélemény-kutatója – szerint Putyin támogatottsága márciusban 83 százalékra nőtt a februári 71 százalékról, vagyis azt követően, hogy lerohanta Ukrajnát - hívta fel a figyelmet a portfolio.hu a The Guardian cikkére hivatkozva, mely megemlíti, hogy Putyin utoljára 2017-ben ért el hasonlóan magas arányt, még a nyugdíjkorhatárát emelő, népszerűtlen intézkedés bevezetése előtt.

Ráadásul az emberek 69 százaléka látja úgy, hogy Oroszország jó irányba halad, ami 17 százalékos emelkedés.

A helyzetet ugyanakkor árnyalja, hogy Oroszországban a háborút "különleges katonai műveletnek" hívják, melynek célja Kijev „nácitlanítása” - jelezték független szociológusok, akik arra is felhívták a figyelmet, hogy a válaszadók félhetnek attól, hogy elmondják a közvélemény-kutatóknak, hogy ellenzik a háborút.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet