Mire elég 25 millió forint Vas megye lakáspiacán?

Vas megyében a 25 millió forint alatti lakások aránya idén áprilisban 28 százalékot tett ki, szemben a tavaly áprilisi 42 százalékkal.

Bár 25 millió forint nagy összeg, konkrétan 74 havi - kedvezmények nélküli - mostani átlagbérnek felel meg, mégis, az országos lakáspiacon az ennél alacsonyabb áron eladásra váró lakóingatlanok a jelenlegi környezetben viszonylag olcsónak számítanak. Az utóbbi tényező miatt pedig a kereslet is fokozódik ebben a szegmensben. Ez részben köszönhető az elmúlt években látott lakáspiaci drágulásnak.

Emellett szerepet kapott benne az is, hogy az infláció múlt év közepe óta tartó emelkedése miatt a jegybank kamatemelési ciklusba kezdett. Így a lakáshitelkamatok is feljebb kúsztak, ami szintén az alacsonyabb áron elérhető ingatlanok felé terelte az érdeklődőket – derül ki az ingatlan.com legújabb elemzéséből, amely ismerteti a 25 millió forintnál olcsóbb új és használt lakóingatlanok országos és Vas megyei piacát is.

Szűkebbé vált a piac

„Az országos piacot nézve kiderül, hogy a 25 millió forintos árszint alatt lényegében csak használt lakások szerepelnek a kínálatban. Április közepén tíznél kevesebb új építésű lakóingatlan volt elérhető ennél olcsóbban” – kommentálta az elemzést Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Azt is elmondta, hogy az országon belül persze jelentős eltérések vannak. „Az adott városra vonatkozó átlagos kínálati négyzetméterárakból kiindulva Budapesten csak egy 28 négyzetméteres lakás jön ki 25 millióból, miközben Nógrád megyében 146 négyzetméteres ingatlanra is elég lehet” – fogalmazott a szakember.

Az elemzés szerint tavaly és idén április között nagymértékben csökkent a 25 millió forint alatti eladó lakóingatlanok súlya a teljes piacon. Idén április közepén országszerte több mint 101 ezer lakóingatlant kínáltak eladásra a tulajdonosok és ingatlanközvetítők. Ebből 16 500 darab volt 25 millió forintnál olcsóbb, vagyis utóbbiak aránya alig több mint 16 százalékot tett ki. Szemben az egy évvel korábbi helyzettel, amikor több mint 128 ezer eladó lakóingatlanból majdnem 33 ezer tartozott a 25 milliónál olcsóbb kategóriába, ami majdnem 26 százalékos részesedést jelentett akkor. Budapesten ezzel párhuzamosan 9 százalékról 3 százalékra csökkent az arányuk.

Hogyan néz ki Vas megye piaca?

Vas megyében idén áprilisban 1400 lakóingatlan várt eladásra, ebből 390 volt 25 millió forintnál alacsonyabb „árcímke”, tehát az olcsóbbnak mondható lakások részesedése 28 százalékot tett ki, míg tavaly ugyanekkor még 42 százalék volt. A megye legnagyobb kínálattal rendelkező városait nézve a 25 millió forintnál olcsóbb lakóingatlanok részesedése pedig

  • a megyeszékhelyen 8 százalékos,
  • Kőszegen 21 százalékos,
  • Sárváron 20 százalékos,
  • Bükön 8 százalékos,
  • Celldömölkön 71 százalékos volt.
  • A 25 millió forint alatti lakóingatlanok mellett az ingatlan.com elemzéséből kiderül továbbá, hogy a szóban forgó városokban eladásra kínált

    valamennyi új és használt lakóingatlan átlagos négyzetméterára áprilisban 237 - 545 ezer forintnál járt.

    ingatlan.com

    Balogh László közölte, az olcsóbb ingatlanok kínálatának csökkenése a lakásdrágulás mellett köszönhető az úgynevezett lakáspiaci dominóhatásnak is. Utóbbi azt jelenti, hogy Magyarországon a lakosság több mint 90 százaléka saját tulajdonú ingatlanban él, ezért amikor valaki költözési célból újabb ingatlant vásárol, akkor a meglévőt is értékesíti. A bizonytalanabb gazdasági környezet és a lakáshitel-kamatok emelkedése miatt viszont érezhetően csökkent a lakáspiaci kereslet is, így nemcsak a lakásvásárlók száma esik vissza, hanem a kínálat is szűkül.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Gazdaság