Akkor a sokak számára közismert tények (csak mert ismétlés a tudás édesanyja). Az alapító Igor Mojszejev 1906-ban született (hogy aztán alig több mint 7 éve, 101 éves korában lépjen át az égi táncparkettre). Együttesét az ugyancsak vészterhes első terror idején, 1937-ben alapította. Maga a mester az alapítás előtti évtizedben gyalog és lóháton bejárta az országot, megismerkedett a különböző népek táncaival - vagyis gyűjtötte az élményeket és motívumokat. Ezekből (meg az Oroszhonban amúgy is klasszikusnak számító balett felkent pópáival megharcolt elvi-művészi küzdelmeiből) született meg az azóta stílussá, intézménnyé és jól jövedelmező vérprofi utazó produkcióvá vált táncegyüttes és akadémia.
A Mojszejev-világ fő ismertetőjegyei: a tánc és a színházi cselekményesség erőteljes ötvözése, a néptánc és az akadémikus balett elemeinek szétválaszthatatlan keverése a modern táncok jellegzetes mozdulataival. Az utolsó flitterig és paszományig a koreográfiák hatásosságát szolgáló és felerősítő, önállóan is műalkotás számba menő, Oroszország és az egykor befolyása alatt álló kelet-európai és ázsiai népek folklórját idéző, szemet gyönyörködtető kosztümök. A kortárs színház-mozgásszínház dramaturgiájának elengedhetetlen elemeiként pedig: mindezt alázatosan, hajszálpontosan a táncosok mozgásához és a megelevenedő életképekhez, történetekhez illeszkedő pazar világítás, csúcstechnikás hang és a színpadi trükkök egyéb elemei (süllyesztők, kellékek, füst stb.
Aréna Mojszejev
A helyi részletek pedig a következők voltak: 2014 Adventje idején körülbelül kétezer érdeklődő az Aréna Savaria ilyesmire azért nem túl komfortos, ám kétségtelenül impozáns posztmodern terében. Szünetben tett megfigyeléseink és az előadás végi ruhatári elvegyülés során megállapíthattuk: a nézőtéren oroszok és osztrák vendégek és a városi polgárság-középosztály képviselői egyformán jelen voltak (a jegyek az erre felénk megszokottnak a duplájáért keltek el). Sokan jöttek többgenerációs családként, feltűnően sok volt a fiatal és a gyerekkorú táncrajongó - köztük több szombathelyi táncegyüttes és stúdió vezetőit és tanítványait sejtettük.
Az előadás első fele talán kicsit túlságosan is esztrád jellegűre sikeredett. Különféle népek (klasszikus orosz, lengyel, moldáv, azeri és finn) táncok színpadra alkalmazott, hol csoportos, hol csak páros vagy párszereplős változatai mellett megkaptuk a század első néhány évtizedének szláv városi miliőjének és a matrózok-tengerészek világának megidézését is. Szögezzük le azonnal: műsornak ez a része is tökéletesen kivitelezett, nem egy esetben elképesztő akrobatikusságra épített, világszínvonalú csúcsprodukció volt. (Aki ott volt, magában most biztos felidézi a partnere lábain és hátán játszi könnyedséggel a egyikről a másik oldalra oda-visszasétálgató „finn” kislány mozdulatait).
Hatás? Szünet - Hatásszünet!
Csak halkan tárgyaltuk meg egymás között a szünetben, hogy mindezt talán túl eklektikus így, és kissé steril hatást keltett bennünk. Aztán a második felvonásban kiderült: amit addig láttunk, csak a bemelegítés volt. Mert a szünet után - szó szerint - elszabadult a pokol. Az első műsorrészhez hasonlóan az atyamester, Igor Mojszejev álmodta színpadra az Éj a kopár hegyen című egyfelvonásos modern balettet. Ennek első perceiben, a falusi táncmulatság évődései jeleneteinél még nem sejtettük, hogy ezután 15-20 perces katartikus ördögtánc, boszorkányáradat zúdul ránk a színpad felől.
Vörös reflektorok izzó fényében, éjsötét infernót kaptunk ízléssel és hatáskeltőn adagolt szárazjég füstköddel (ha már kénkő, legyen vastagon adagolt, ugye). Egyszerre fenyegetőn, egyszerre mindentől felszabadultan ugráló, tomboló, hömpölygő vasvillás fiú, és a csípőjüket szemrevalóan riszáló lány ördögökkel, gólyalábakon érkező és vörös-fekete köpenyes Luciferrel. Mindez az este leginkább internacionális, globális-multikulti zenei hátterének ritmusaira, dallamaira - amikben felismerni véltünk szambát, rumbát, rakenrollt és még ezernyi más zenei ízt és világot. Nem szaporítanánk a szót: innentől meg voltunk győzve, főzve, véve. A magunk részéről az érvényes szavak erre: tökély, a legjobb értelemben vett szakmai profizmus. És hogy ne feledjük - katarzis.
