November utolsó napjaiban került a Népszava birtokába egy készülőben lévő rendelet, amiben az áll, hogy civilek és politikai pártok nem, csak állami, önkormányzati és egyházi szervezetek kapnának területfoglalási engedélyt az ételosztáshoz a rászorulóknak. Ennek előszeleként pedig több szervezet már hónapok óta nem kap ilyen engedélyt, és nem mellesleg a kormány sem sietett cáfolni a hírt.
Az ételért kígyózó szegényeket már nem lehet ráfogni Sorosra
Feltételezhetően azért történhet ez - és ezt egy karitatív civilszervezet képviselője is elmondta a lapnak -, mert az Orbán-kormány nem szeretne látni ételért sorban álló embereket. Főleg nem ilyen fotókat a sajtóban.
Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom elnökségi tagja ezért tüntetőleg csakazért is kivonult pár aktivistával Budapest egyik legszegényebb környékére, a nyolcadik kerület szélére, hogy tüntetőleg menjen szembe a kormány legújabb, meglehetősen aljas tervezetével.
Nagyon fontos látni, hogy a kormány megbélyegző politikájának nem csak azok a civil szervezetek az áldozatai, akik egyértelműnek tűnnének. Hanem a magára hagyott idősek, a szegénységben élő családok, a megfelelő oktatásból kiszorult fiatalok. Pont ők azok, akiknek egy tál meleg ebéd nagy segítséget tudna nyújtani.
"De mivel a civilek nem hatalmi célokat, hanem az emberek céljait szolgálják, a Fidesznek semmi érdekében nem áll, hogy segítsen nekik a munkájuk támogatásában."
- mondta Cseh Katalin az Orczy téren időközben felállított sátor mellett, ahova lassan megérkezett a meleg étel, és az első éhes emberek is.
Szerinte ebben az esetben az önzetlen segítséget tiltják, listázzák és adóztatják. Pedig Magyarországon több ember sújt a szegénység, mint ahányan aláírták a nemzeti konzultációt: minden negyedik magyarnak szembe kell ezzel néznie.
De a Fidesznek ez már régóta nem tízmillió magyar országa: csak azok számítanak nekik, akik rájuk szavaznak.
A politikus szerint ételt, reményt és lehetőséget vesznek el éppen a legnehezebb helyzetben lévőktől. Ők viszont a Momentumnál úgy gondolják, azért vagyunk emberek, mert nem bírjuk nézni, ha valaki segítségre szorul, ez köti össze őket és a társadalmat is. És ez nem gyűlöletet érdemel.
Gyűlöletből nem lehet országot építeni, mondta, ezért osztanak most ételt, és ezért gyűjtenek aláírásokat országszerte a Fidesz politikája ellen.
Konkrétumok is vannak
Cseh szerint a szegénység mielőbbi felszámolása érdekében feltételhez kötött minimum jövedelmet szeretnének bevezetni, mindenki számára, aki együttműködik a családsegítőkkel, a gyermekjóléti szolgálatokkal és az állami szervekkel. Ennek összege fejenként 35 ezer forint lenne. Ezen túl nappali melegedőket és napközbeni szállásokat építenének a hajléktalanoknak, és az önkormányzati lakások legjobb helyre kerülését is felügyelnék.